Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1880

11 ínég sem tud kellő eredményt felmutatni. bár tehetsége volna is hozzá. Ez az elpuhult ifjú, szokásos jelenség minden gynmásiurnban. Az ilyen fiu mindennek a könnyebb végét keresi. minden erőmegfeszítéstől irtózik, átadja magát a vétkes nembánomságnak. kedv- és kelletlenül végzi iskolai teendőit. A dalnak szépséges vége: másodrendű osztályzat a min azután a szülők jajveszékelnek leginkább a helyett, hogy ideje korán belátták volna, hogy nem mind arany a mi fénylik, hogy a csöndes viselet még nem szorgalom, hogy nem mind igaz. a mit fiók mondott, és szülői tekintélyükkel, jóakaratú intelmekkel, szigorú dorgálással. szükségesetében még a korhoz alkalmazott büntetéssel is fiokat elvonták volna a lejtőről, a melyre került. Ily és hasonnemü bajokon, melyek az iskola falain kívül, a családi körben burjánoznak fel nesztelenül és nőnek nagyra, az iskola nem segíthet, csak a szülő. Ha az imént vázolt ifjúban kevés az önérzet, ugv van ismét gymnasiurnainkban egy másik typikus alak, mely az önérzetet a fulságig viszi. Ez a képzelődő ifjú. Ez azon hiszemben él, hogy ő, a főgymnasiumi hallgató, már mindenesétre valami, sőt nagyon is sok. hogy ő már a társadalom nemcsak számbavehető és számijaveendő, hanem tényleg nélkülözhetien tényezője is. Ez még csak hagyján volna, de van ennek komoly oldala is. és ez a képzelődés és önelteltség szülte lulságos érzékenység, a mely a tanár minden rendreutasításában, jóakaratú figyelmeztetésében, a körülmények által szükségessé vált inegdorgáíásban azonnal sértést, sőt becsületsértést lát. Eme képzelődés csirája otthon, a legszűkebb családi körben nyilvánul először vagy mint praepotentia. melyet az ifjú fiatalabb testvérei fölött kiván gyakorolni, vagy ellenmondási viszketeg, fönhéjázás, tanárainak éles kritizálása, tanulótársainak leszólása, fitymálása, végre makacsság, konokság vagy éretlen és érthetlen duzzogás alakjában. Az okos és józanul gondolkozó szülő tekintélyének egész súlyát, erélyének összes eszközeit felfogja használni. hogy e félszegséget még kezdetében megtörje, a túltengő önérzetet a kellő mértékre leszállítsa, és azon rendes mederbe terelje, mely egyenesen és kizárólag a tanuló czélja felé vezet. Mert mi lehet következménye annak, ha az ifjú ilyetén helytelen, tapasztalatlanságon alapuló aspirátióinak szabad folyás engedtetik, vagy talán azok a roszul alkalmazott szülői szeretet avagy gyengeség által még elő is segíttetnek? A felelet erre nem kerül nagy fejtörésbe. Vegyünk fel a számtalan közül két esetet. Az ifjú vagy csöndes természetű, zárkózott jellemű, vagy indulatos, könnyen haragra lobbanó. A csöndes fiu, ha a képzelődés, öntulbecsülés és az ebből támadt nagyfokú érzékenység rajta erőt vett. minden képzelt sérelmet magába fog fojtani; és hogy ez lelki állapotára csak rontó hatással lehet, az világos. Ha ezen vélt sérelmek, ifjak közt gyakran előforduló tréfás kötekedések, szeleburdiságból kiejtett vagy elharnar-