Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

6 nemest utánzandó például, inig' a rosz és annak szükségszerű vészes és gyászos következményei elrettentő intőimül szolgálnak mind az egyesnek, mind egész népeknek. Csöndes rendszerességgel, csaknem észrevétlenül perdül le általánosságban az emberiség épugy, mint az egyes ember fejlődési menete. Mindkettőnél azonban bizonyos időkben ezen rendszeres menet erőszakos fejlődési krízisek által szakíttatik meg, melyek eredete szükségszerű, lefolyása mindig megrázkódtató, sokszor pusztító, utóhatása mindig jótékony. Az egész világtörténelem nem mutat fel eseményt, mely az államokat, népeket, műveltséget és szokásokat ugy alakította volna át, mint az. melyet közönségesen a népvándorlás nevével szoktunk illetni, mely azonban szorosabban véve nem volt egyél), mint a nyugotrómai birodalom szétromboltatása. a germán népségek által. Ezen nagyszerű világesemény évszázadokig tartó küzdelmek és harczok után temette el az ó világot és szülte az újat. létrehozván evvel egyetemben az emberi szellem gyökeres átváltozását is. Az ókorban az ember mint ember, csak a teremtmények egyikosztályának tekintetett és semminek másnak. Az emberi nem egységének fogalmát, vagyis az emberek társadalmi egyenjogosultságát, az ókoriak nem ismerték. Náluk az ember csak államtárs vagy idegen. polgár vagy védencz, fejedelem vagy alattvaló, ur vagy rabszolga volt. Egyszerre csak, a midőn az idők teljessége bekövetkezett, lecsapott az isteni szikra az emberi szívbe és gyújtott. Föltámadt, mint varázsütésre, az emberiség eszméje, megdőlt a jog és kötelesség szokásos ősrégi fogalma, eltűnt az önerőre támaszkodó elbizakodottság a szeretet- és alázatosságparancsolta önmegtagadás előtt. A régiek az erkölcsi nagyságot a maguk módja szerint ismerték és gyakorolták is. De az új világ erkölcsi eszményét még legjobbjaik, legbölcsébbjeik sem voltak képesek átérteni, annál kevésbé érzelmeiket ahhoz idomítani. A szentírás csodáit, sőt magának Krisztusnak létét is kétségbe vonta már egyik másik önmagát istenítő tudós. De a legnagyobb csoda, a csodák csodája, az emberiség szellemi átváltozása az emberek minden álokoskodásán és kétségén felül áll. Nem is e tényálladék, hanem ennek természetfölötti vagy természetes oka körül forog közel kétezer év óta a szellemek elkeseredett hareza. Ki a kor magaslatán állva az ó és új világ fölött átnézettel bír, ha nincs is mély tudománya, csak annyi természetes esze legyen, hogy az egyiknek épugy mint a másiknak legbensőbb lényegét tisztán ismerje föl, — az, hacsak önámítás, elfogultság vagy gyűlölség nem homályosítja el itélő tehetségét, kétségben nem lehet.