Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

37 hatunk a Gondviselésnek, hogy ily férfiakkal áldott meg bennünket, kik oly kincset adtak nekünk a nyelvben, melyet semmiféle vész meg nem emészthet. Szeressük tejeit e nyelvet — úgymond- egyik szellemdús publicistánk — mely ugy gondolkozik, mint mi magunk, mely velünk érez, beszél, költ, dalol, mely a magyar szellemnek kincse s nemzetünk élő sáncza, mely összeköt mindnyájunkat egymással egy családdá s elválaszt mindenki mástól, ki nem tartozik hozzánk. E nyelv szép, gazdag, logikában erős, alakjaiban szabatos, költészetre alkalmas, zenére dallamos, tudományra művelt, hangzásra férfias. Csak ha nyelvünket szeretjük, ha annak folytonos emelkedésére minden tőlünk kitelhető módon közreműködünk, csak akkor mondhatjuk el igazán, hogy: miénk a nyelv, mely az európai irodalmak sorában méltó helyet foglalhat el, s mely nekünk dicsőséget szerez; ámde soha se feledjük, hogy e nyelvet Révai fejlesztette, Kazinczy tette csinossá, művészivé, Vörörnarty magyarossá. Fábry Pál.