Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1879

10 városaival, művelődésévé], kincseivel nem. Oda nem telepíthette le népét; mert akkor az, mint a vandálokkal Afrikában történt, nemzeti jellegéből kivetkőzött és elpusztult volna. Az európai keletrómai birodalmat ugyan könnyen elfoglalhatta és prédára hányhatta volna, de akkor maga ölte volna meg készakarva azon tehenet, mely őt táplálta. Attila személyiségében valami megfoghatatlan, csaknem természetfölötti módon imponálónak kellett lennie. Láttára néma reszketés fogta el környezetét. De ez nem volt azon kutyaszerű megluinvászkodás, melyet a mai keletiek pasájuk előtt tanúsítanak, hanem mintegy vallásos tisztelet egy magasabb lény előtt. Csak ez magyarázhatja meg azon körülményt, hogy bátyját, Budát vagy Blédát, ki társkirálya volt, 445-ben minden forradalom nélkül tehette el láb alól. ítéleteit, szavait, sőt még pillantásait is, melyekre még a legelőkelőbbek is figyeltek, mint megmásíthatlan természettörvényeket mindenki némán fogadta el és vakon hajtotta végre. 6 jóindulata és igazságos ember, de despota volt. despota csakis azon értelemben, amint azt népénél a természet szerinti szükség hozta magával. Különben hogy találhatott volna, még a rómaiak és germánoknál is, annyi hűséges szeretetre és ragaszkodásra? — 0 koránsem volt durva barbár, inert a műveltség iránt érzékkel és előszeretettel birt és a műveltek társaságát kereste és kegyelte. Igv nagy kortársával és később a catalauni térségen szerencsésebb ellenfelével, a szintén világtörténelmi nevezetességű Aetiussal, az utolsó nagy római hadvezérrel, szívélyes barátsági viszonyban élt. K barátság még azon időből datálódott, mikor Aetius mint túsz, több évig a liúnok között, kényszerből ugyan, de előkelő származását megillető tisztelettől környezve, tartózkodott. Ha két oly jellem, mint Aetius és Attila találkozik, a: kölcsönös vonzalom ritkán szokott elmaradni. Priscus rhetor többször emlékezik meg e frigyről. Attilának ügyes titkárra volt szüksége, Aetius küldött neki egy rómait, ki e hivatalra kiválőlag alkalmas volt. Midőn Aetius 432-ben a császárnál kegyvesztett lőn, a hónokhoz menekült, kik őt ismét a római kormány élére segítették. Máskor ismét Attila ajándékozta meg Aetiust egy Zerko nevű udvari bohóczczal. Attila, főnűnisztere, Onegesius, kétségkívül szintén római vagy görög volt. de a, hunoknál meghonosodott és hűn leányt vett nőül. Hogy finomabb életmódhoz volt szokva, mint uj polgártársai, bizonyítja, az, hogy liűnmódra épült faháza mellé egy elfogott római építész által kőből igen díszes római fürdőházat építtetett. Midőn Maximin, II. Theodosius császár követe, kinek társaságában Priscus rhetor is volt, ugyanezen Onegesiusnak igen nagy összeget ígért, ha személyesen intézné el a Róma és Attila közt fonforgó viszályokat, Onegesius azt válaszolá, hogy „ő soha sem tudathatna a császárral mást, mint Attila parancsait. Soha se higyjék a rómaiak, hogy ő ura irányában valaha is áruló-szerepre vállalkoznék és legyenek arról