Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1916

52 Hadbavonult 4 kartársunkat az elmúlt tanévben is nélkülöznünk kel­lett. A haza védelme már most a harmadik tanévre vette igénybe őket. Vajamennyien uj érdemeket szereztek maguknak. Mindenütt, ahová a fegy­veres szolgálat állította őket, mint kötelességtudó, bátor katonák és vitéz, tettrekész honfiak megállották a' helyüket. GOTTHARDT Kornél múlt évi beszámolónk óta az orosz fronton tel­jesített szolgálatot, ott újból megsebesülvén; felépülése után Eperjesre lett beosztva a káderhez, a honnan e napokban ismét a frontra indult. MiKOLlK Imre, a kőszegi katonai alreáliskolából, ahová tanárként volt beosztva, nyáron ezredéhez vonult be Budapestre, onnan pedig szeptember elején az oláh betörés idején Erdélybe került, ahol a hó végéig részt vett az ellenség ellen megindult sikeres hadjáratban, amig szeptember végén szá­zadát az ellenséges túlerő bekerítette és a vitéz védekezés után fogságba került. Jelenleg valószínűleg Oroszország valamely fogolytáborában várja velünk és családjával együtt nehéz szívvel a szabadulás óráját. SzOKOL KÁROLY múlt év december haváig Oroszlengyelországban tel­jesített a vasútbiztosító osztagnál szolgálatot, amikor hasonló minőségben Romániába helyezték át. Kiváló szolgálatáért megkapta a »Signum laudis«-t, amely kitüntetés ugyancsak a többi három kartárs mellét is díszíti. WEISZER RÓBERT hosszabb ideig szolgált a meghódított Szerbia több vidékén, majd részt vett Szívó ezredes híres üldözési és bekeritési expedí­ciójában, amely Qrsovánál kezdődött és egy egész román hadosztály elfo- gatásával végződött. Ezen harcokban oly eredményesen vett részt, hogy a kardokkal díszített 3. oszt. katonai érdemkereszttel lett kitüntetve. Miután egy ideig megtámadott egészségének helyreállítására szabadságoltatott, a ká­derhez került Jászberénybe, onnan pedig hadtápszolgálatra rendelték Visó- völgyre. Kardot és puskát forgató kartájainknak szívből kívánjuk, hogy az az idő, amikor ők velünk együtt ismét a béke fegyvereit, a tollat és a könyvet forgatják, mielőbb bekövetkezzék. Addig is Isten oltalmába ajánljuk őket. Helyettesítésükről az előző tanévhez hasonlóan — némi óraredukciótól és a szabadkézi rajztól eltekintve, amelyet ezúttal is Patzkó Gyula áll. polg. fiúisk. rajztanár látott el, — az itthonmaradt kartársak gondoskodtak, akik­nek heti óraszáma egyenként 21-re emelkedett, az igazgatóé pedig 14-re. A megüresedett egészségtantanári és iskolaorvosi állás teendőit az el­múlt évben is Dr. Klein Ármin városi tiszti főorvos látta el. Változások a liceumi gondnokságban. Dr. Hronyecz György lie. tanár a f. é. május 30-án tartott pártfogói közgyűlésen bejelentette lemondását a liceumi gondnoki állásról, amelyre egy évvel előbb megválasztatott. Miután lemondásának visszavonására nem volt rábírható, a pártfogóság az intézet vagyonának hű, lelkiismeretes és buzgó kezeléséért elismerését és köszönetét fejezte ki, és a megüresedett állásra egyhangúlag Noszky Jenő lie. tanárt

Next

/
Thumbnails
Contents