Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1915
6 dom, nem pedig szövegét, mert csak ez lehet a helyes szempont, hiszen latin szöveget magyar szöveggel pontosan visszaadni alig lehetséges, ellenben gondolatot gondolattal igenis. Épen ezért nagyon tág fogalom az ú. n. szabatos fordítás; ennek szigorú megkövetelése ezerféle kicsinyeskedésre, szőrszálhasogatásra, titkos grammatikai finomságok hajszolására vezetheti könnyen a tanárt, ha nincs benne kellő türelem és liberalitás,1 — a tanulót pedig hamarosan elkedvetleníti. A fordítás adja vissza lehetőleg híven a latin gondolatot, ne legyen minden áron szabatos, legyen inkább szabad, mert csak így hozhatjuk közelebb a tanulók leikéhez rég letűnt évszázadok gondolkodásmódját. Helyesen formulázva a latin-tanítás célja csak az lehet, hogy a tanulókat a latin írók müveinek megértésére s ez úton a római kultúrának az eredeti forrásból való megismerésére és értékelésére vezesse. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy ezt a célt csak sok olvastatás árán érhetjük el s ép ezért ezt tartom a latin-tanítás igazi feladatának. Ebben van a magyarázata annak is, hogy miért nem tudom helyeselni azt a felfogást, mely a latin-tanítást nyelvi és irodalmi fokra osztja, mert hiszen ez az eljárás a fontos, de alapjában véve mégis csak alárendelt jelentőségű eszközt: — a nyelvtan megtanulta- tását — céllá magasztosig a s az amúgy is drága időből négy évet tisztán erre pazorol. Az ú. n. irodalmi tanítás ugyanis — bár a tanulók már a III. osztályban Nepost és Phaedrust, a IV.-ben pedig Curtius Rufust, Caesart és Ovidiust olvassák —- mégis csak az V. osztályban kezdődik s megint csak olyan elnevezés, mely sehogysem fedi a lényeget; mert hiszen »irodalmi« tanítás alatt elsősorban az írók aesthetikai és philologiai magyarázását kell értenünk, pedig maguk az Utasítások is »a római élet sokágú, minél gazdagabb ismeretét* jelölik meg a latin-tanítás végső célja gyanánt.1 2 3 Maga K á r- mán a római élet és irodalom minél teljesebb ismeretét tűzi ki más helyütt8 az ú. n. irodalmi tanítás céljául, olyképen állítva be a dolgot, hogy az iskola feladata a tanulót a római irodalom legtipikusabb képviselőivel megismertetni s ezekből is csak azzal, »aminek tartalma örökbecsű, ami társadalmi feladatok elvégzésére előkészít«, tehát az irodalmi müvek erkölcsi kiaknázását helyezi az »irodalmi tanítás« előterébe.4 * Ép oly egyoldalú ez a beállítás, mint G e r é b-é,° aki azt kívánja, hogy az »irodalmi tanítás« a következő kérdésekre adjon feleletet: 1. hogyan gondolkodott a római nép a maga múltjáról, 2. miként fogta fel jelen feladatait a közéletben, 3. milyen 1 V. ö. Geréb József: A latinnyelvi tanítás reformja. (Különlenyomat a „Budapesti Szemle“ 1914. évi aug. füzetébó'l.) Budapest 1914, 12. 1. 2 A gimn. tanítás terve stb. 79—80 lk. 3 Adalékok a gimnáziumi oktatás elméletéhez. Budapest 1898, 83. s. k. lk. 4 V. ö. „Orsz. Középisk. Tanáregyl. Közlöny“ XLI (1907—08) 146—147 lk. 6 A latin nyelv gimnáziumi tanítása. Gyakorló fó'gimn. értesítője 1908,9, 14—15 lk.
