Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1915
12 mányok sorából, mert ő is csupán történeti epizódokat ad. Azonban a Ca- tilina-epizóddal alaposan megismerkednek a tanulók Cicero olvasása során, a Jugurtha-epizód pedig oly lényegtelen, hogy kár miatta más, érdekesebb olvasmányoktól elvenni az időt. Sallustiust a philologus és a historikus bármily nagyra tarthatja, a paedagogus ki fogja hagyni okosan, egységes szempontok alapján megszerkesztett auctor-kánonjából. Világosan áll előttünk az eddigi kritikai megjegyzések alapján annyi, hogy a hat történetíró közül épen elég a gimnáziumbnn kettőt: Liviust és Tacitust olvastatnunk; ezek mindketten nemzeti történelmet írtak; amaz a köztársaság, ez a császárkor történetírója; mindkettőt minden számbavehető szempont melegen ajánlja, sőt határozottan utalja az iskolai latin olvasmányok közé. Ép így kétségtelen az is, hogy Cicero, Ovidius, Vergilius, Horatius teljes joggal szerepelnek a tanterv auctor-sorozatában. Felvehető Phaedrus néhány meséje is, de itt nagyon fontos lesz a felvétel »mikéntijének kérdése. Mind erre, mind arra, hogy a most felsorolt auctorokból mely szemelvényeket olvastassunk az iskolában, valamint, hogy még mely írókat vegyünk fel a helyes szempontok alapján összeállítandó auctor-ká- nonba, a következő fejezet adja meg a feleletet. 5. Hogy a római kultúrát a latin olvasmányok alapján minél alaposabban megismertethessük s hogy annak fejlődéséről is adhassunk némi fogalmat a tanulóknak, szükséges, hogy lehetőleg bőven és nagy terjedelemben aknázzuk ki a latin irodalom kincseit. Kétségtelen, hogy másképen nem is kapunk feleletet a legfontosabb kérdésekre, melyeket a latin olvasmányok megválo- gatásában fel kell tennünk, mert csak sok író olvastatása alapján kaphatjuk lehetőleg minden oldalról megvilágított képét a római kultúrának. Oly módon kell tehát az olvasmányokat megválogatni, hogy azok elevenítsék meg a tanuló előtt: 1. a rómaiak politikai történetének kimagasló eseményeit; 2. művelődéstörténetük jellemző és érdekes vonásait; 3. egyéni és nemzeti charakterük s világnézetük alaptételeit és 4. a vallásról való felfogásukat, vallásuk fejlődését, hanyatlását s ezzel kapcsolatban a keresztyénség fellépését, nyomait a római íróknál, győzelmét. Nyomon kell kísérni a római kultúra fejlődését legalább a keresztyénség győzelméig, hogy lássák a tanulók, hogy az nem ért véget Tacitusnál, hanem tovább is élt, erjedt, forrott és összeütközött az új világnézettel, utolsó lehelletéig küzdött s magából mindent, amit tudott, beleoltott a győzelmes új kultúrába. Ezeknek a szempontoknak mérlegelése szükségessé teszi, hogy néhány keresztyén auc- tortól is vegyünk fel szemelvényeket a gimnáziumi latin olvasmányok közé, mert igy egyrészt a latin irodalomnak eddig elhanyagolt értékes termékeivel gazdagítjuk olvasmányaink sorozatát, másrészt pedig szemléltetjük a római kultúra fejlődésének megszakítatlan folytonosságát és áthidaljuk az
