Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914
S3 Hadiszolgalatban levő tanarainkról és tanítványainkról kell ezután elsősorban megemlékeznünk. A tanári kar részéről az általános mozgósítás alkalmával, tehát még 1914. julius végén, illetőleg augusztus 1-én bevonultak: 1. Báthory Andor, mint népfölkelő a 9. honvéd gyalogezredhez Iglón. Beosztatott belszolgálatra. Jelenleg mint népfölkelő-tizedes csendőrségi szolgálatot teljesít Szepesváralján ; 2. Gotthardt Kornél, mint tartalékos hadnagy a 66. cs. és kir. gyalogezredhez Ungvárott. Nyomban az északi harctérre került, ahol szept. elején Tomaszovnál megsebesült. Felgyógyulása után újból bevonult. Jelenleg az élelmezési állomáshoz van beosztva Homonnán. Az ellenséggel szemben tanusitott bátor magatartásáért a signum laudissal lett kitüntetve és előlépett főhadnaggyá ; 3. Dr. Gretzmacher György, mint tartalékos főorvos a 6. cs. és k. nehéz tábori tüzérségi ezredhez Az északi harctéren teljesített nehéz egészségügyi szolgálatot, miközben betegséget szerezvén, november 24-én hirtelen meghalt a krakói 7. számú helyőrségi kórházban. Hamvai hazahozatván, febr. 27-én helyeztettek örök nyugalomra a késmárki temetőben ; 4. Mikolik Imre, mint tartalékos hadnagy, a 32 cs. és k. gyalogezredhez Budapesten. Egy ideig újoncokat tanított, majd az északkeleti harctérre került; több heti fáradságos küzdelem után tífuszban súlyosan megbetegedvén, több hónapig feküdt Budapesten a szülői házban. Alig hogy felgyógyult, ismét az északkeleti harctérre került, miután közben főhadnaggyá lépett elő. Ott újból megbetegedvén, jelenleg a Késmárki Vöröskeresztegylet kórházában van ápolás alatt ; 5. S z o k o 1 Károly, mint népfölkelő-hadnagy, a 9. népfelkelő gyalogezredhez Iglón. Eddig belszolgálatban volt alkalmazva. Jelenleg őrsparancsnoka a Margitfalva mellett levő vasúti alaguti őrségnek Főnixhután; 6. Weiszer Róbert, mint tartalékos honvédhadnagy, a 11. honvéd gyalogezredhez Munkácson Még az ősszel megsebesült az északi harctéren. Eperjesen a szülői házban felgyógyulván, újból bevonult és egyideig Szécsényben újoncok tanítására alkalmaztatott, miközben főhadnaggyá lépett elő, majd az északkeleti harctérre vitték, ahol megbetegedvén, jelenleg Budapesten a Pénzintézetek hadikórházában gyógykezeltetik ; 7. Puhala József, róm kath. segédlelkész és hitoktató mint tábori lelkész vonult be és az északi harctéren teljesít szolgálatot. Tanítványaink közül szeptember hó közepén a következők soroztattak be és vonultak be nyomban katonai szolgálatra: Désy Ferencz, Gaal Sándor, Komjáthy Béla, Krausz Márton, Lázár Endre, Lindt János, Roth Ágost VIII. oszt. tan., Danielisz Mátyás és Goldstein József VII. oszt. tan. Közülök Désy és Gaal már a harctérről kerültek vissza, előbbi mint beteg, utóbbi mint sebesült. Jelenleg pedig még Krausz, Lázár és Danielisz 6*