Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
20 maga csodálatosan nyugodt és fölényes objektivitásával, tárgyilagosságával nem volt paródizáló természet. Ez az adomány sokkal nagyobb mértékben meg volt Schillerben, aki a valóságot minduntalan összehasonlította az önmagában rejlő ideállal, s felismerve a valóság hibáit, fogyatkozásait, árnyoldalait, azokat még nagyította, torzította is a pesszimista módja szerint. Ezért a legpompásabb travesztiák, mint az alvilágciklus határozottan Schiller alkotásai. A xenionok csoportosítása és tartalma. A xenionok egészben véve különálló distichonok, de elrendezésükben mégis bizonyos tervszerűség vehető észre, amennyiben tartalmilag Bizonyos csoportokat alkotnak, amelyeken belül hasonló irodalmi jelenségeket tesznek kritika tárgyává. A bevezető sorok úgy mutatják be a xenionokat, mint egy pajzán csapatot, mely behatol a német irodalom területére, bármennyire akarják is előle elzárni a sorompókat, s ott ítéletet ül elevenek és holtak fölött. Egymásután lépnek elő a külömböző írók, hogy a sorshúzó urnánál szerencsét próbáljanak, de ez a próba legtöbbjükre nézve balul üt ki, majdnem mindegyik megkapja a reá nézve nem éppen hízelgő ítéletet. Néhány bevezető csipkedő vers után, melyek többek között Lavater- nek, az egyébként érdemes physiognomusnak túlzásait és elbizakodottságát róják meg, azonnal reákerül a sor a »Neue Bibliothek der schönen Wissenschaften« kiadóira Weisse-re és Dyk-re, valamint főmunkatársukra Manso breslaui igazgatóra, különösen pedig e folyóirat megalapítójára Friedrich Nicolai könyvkereskedőre, aki mint kritikus Gottsched módjára elítélte az újabb irodalom irányait és túlságosan száraz és higgadt gondolkodásával nem tudta megérteni és méltányolni Goethe és Schiller zseniális, eredeti alkotásait. Ennélfogva folyóiratában gyakran őmaga Mansoval együtt éles kritika tárgyává tette a két költő müveit. Most azonban Goethe és Schiller busásan visszafizették a kölcsönt. Körülbelül 10—12 distichon teszi nevetségessé Manso történetírói és aes- thetikai munkásságát, melyek közül talán leginkább méltó az említésre ez a vers: Was das entsetzlichste sei von allen entsetzlichen Dingen Ein Pedant, den es jückt, locker und lose zu sein. Ezt a verset, mint később látni fogjuk, nem egy ízben paródizálva Schillerre is vonatkoztatták. De ezek a Manso elleni támadások még mérsékeltebb hangúak azoknál, amelyek Nicolai ellen vannak intézve, Erre öntötték ki egész haragjukat a megbántott költők s örökre tönkretették a tekintélyét az irodalmi világ és olvasóközönség előtt. Pedig hogy milyen tekintélynek örvendett valamikor az irodalmi világban, az kitűnik abból is, hogy a nagy Lessingnek munka
