Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912

lm Néked is esztendők elteltekével Emléket állít az az iskola,

Melynek egykor ifjú lelked hevével Lettél világhírű professzora.

Itt bontotta ki géniusod szárnyát A Tátra magas bércei alatt S szédítően emelkedő pályán át Az örök dicsőség felé haladt.

Messze vidékekről Hozzád sereglett Hű tanítványok buzgó csapata,

Lelkesedés töltött el minden keblet.

Ha ajkad bölcs beszédét hallgatta.

S nemzetünknek, mely elhagyott és árva Volt annyi hosszú századokon át,

Tudásod gazdag kincstárát feltárva, Megmutatád sok élő rokonát.

Bár idegen volt édes anyád nyelve S nem magyar dal zengett bölcsöd felett, Mégis magyar hazád nyelvét művelve Szereztél el nem múló hírnevet.

Becsületet szerzél a magyar névnek S magyar hazának a külföld előtt ;

Akik majd egykor a nyomodba lépnek, Példádból meríthetnek új erőt.

Taníts meg most is a hazát szeretni S érette munkálkodni szüntelen;

Magasztos célért bátran lelkesedni,

Hogy el ne fogjon csüggedt félelem. Tornyosuljon bár száz veszély élénkbe, Bármint dühöngjön is a zivatar, Vezércsillagként T e ragyogsz az éjbe S a győzelemre vezetsz mihamar.

Légy áldva mindig, szellemed hadd védje Ez intézetet századokon át S vidám közös munkásságra vezérelje Úgy a tanítványt, mint professzorát.

Örök időkig T e léssz mindnyájunknak A hőn szeretett tiszta ideál,

Te, aki tanár és tudós létedre A szerénységben is első valál.