Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1912
24 gimnáziumot Mondik Pál igazgató, Mihályi és Tóth tanárok képviselték. A késmárki összes iskolák tantestületei természetesen testületileg jelentek meg. Az ünnepély fényének emelésére közreműködött és így ugyancsak testületileg jött a leibiczi, két mateóczi, poprádi, szepesbélai és a két késmárki dalárda. De ki tudná mind pontosan elősorolni az ezernyi tömeg közt helyet foglaló hivatalos személyeket és már előre is szives elnézést kell kérnünk, ha ezek közül egyik másik kimaradt az itt közölt névsorából. A szép ünnepség az intézet udvarán folyt le s d. e. 11 órakor a Himnusz eléneklésével kezdődött, melyet Kintzler Béla vezetésével a líceumi vegyeskar adott elő. Utána Bruckner Károly lie. igazgató mondta el az alábbi beszédet : Mélyen tisztelt ünneplő közönség! »Valahányszor felcsendülnek a Himnusz és a Szózat áhitatos és hatalmas hangjai és felharsognak az »Isten áldd meg a magyart« valamint a »Hazádnak rendületlenül« örökké szép, szivreható és lelkesítő szólamai, mindannyiszor ünnepe van a magyarnak. Es valóban, ha valaha, akkor ép ma van kettős jelentősége az égre szálló dalnak, ma, a mikor ez iskola egyik volt nagynevű tanárának, a tudomány felkent bajnokának, a haza kiváló fiának a hálás utókor által emelt emlékét leleplezzük. Mert nemzeti és hazaűias ünnep ez a mai a szó legszebb értelmében. Hisz a kinek ércbe vésett képéről ma a fátyolt fellebbentjük, az első sorban is a magyar tanügy lángoló vezére, a tudomány és kultúra igazi apostola, a nagy negyvennyolcas idők egyik előkelő szereplője és mindenek fölött oly hazafi, a ki fényes példát mutatott arra, hogyan kell önzetlenül és eredményesen dolgozni és fáradozni a hazáért. Férfi, aki érdemet szerzett arra, hogy szellemi nagyságának, fényes tehetségének mindnyájan ünnepelve hódoljunk. Képviselője ő annak a derék, becsületes és értelmes szepesi szász népnek, a mely, a mily munkás, ép oly hazafias és századokon át megmutatta, hogy bár német nyelven dicséri az Istent, szívében mégis oltárt emelt a lángoló hazaszeretetnek, mindenkor magvarnak tudja és vallja magát és e hazának itt a Magas Tátra hatalmas védfala mellett, maga is erős védbás- tyája kivánt lenni minden ellenséggel szemben. Hazafiságában pedig a költő e szavait követve : »Hass, alkoss, gyara- píts és a haza fényre derül« kemény, kitartó szívós munkában megteremti azt a jólétet és polgári közszellemet, a mely kultúrát, önállóságot és függetlenséget hoz és-^ biztosít. Ezen hazafiságnak, ezen küzdelmes munkának peJig ép e város a klasszikus talaja.
