Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1911

76 kézbesít az iskolaorvosnak, aki rögtön meglátogatja a tanulót. Igv lehet­séges egyrészt a tanulók mulasztásainak szigorú ellenőrzése, másrészt pedig a tanuló megbetegedése esetén az orvosi segélynyújtás mindenkor azonnal megtörténik s ezáltal esetleges komolyabb baj is, még csirájában elfojtható Szegénysorsú tanulók orvosi és gyógyszerészi költségeit az intézet kórház­alapja fedezi, ha ez iránt a liceumi iskolatanácshoz folyamodnak. A szemvizsgálatot folyó évi január hó 27-én és május hó 4-én dr. Schwarz Aladár intézeti orvos végezte Ragályos szembaj nem fordult elő növendékeink között. Az újraoltást dr. Teichner Lipót városi tiszti orvos 1911. évi szeptember 28-án eszközölte intézetünk 28 tanulóján. Az intézeti jégpályát, bár az enyhe tél miatt csak rövid ideig is, szorgalmasan látogatták a növendékek. Tanulmányi kirándulások Ez évben is több tanulmányi kirándulást rendeztünk. Ezek közül néhány kisebb, félnapos osztálykirándulást az illető szaktanárok vezettek a környékre és a város nevezetességeinek megtekin­tésére. Nagyobb kirándulásunk 3 vol 1. Kirándulás a Magas Tátrába, melyen 1911. szept. 7-én Bruckner Károly és Noszkv Jenő tanárok vezetése alatt résztvett 67 tanuló Felke­resték a Tarpataki-völgy vízeséseit, azután a Nagy-tarpataki-völgy zordon, vad, de fenséges sziklavilágát, egészen a Löffelkraut-tóig, ahonnan tovább már a növekvő hideg és a szitáló eső miatt nem mehettek s kénytelenek voltak visszafordulni. Leérve a vízesésekhez, megint belejutottak a meleg, kellemes őszi napfénytől elárasztott zónába s késő este értek haza Késmárkra vonattal. (Költség fejenként 1 K.) 2 Kirándulás a Hernád-völgybe és a Menedékkőhöz Szept 18-án igen kedvező időben indúlt el a 96 tanulóból álló csapat Báthory Andor, Bruckner Károly, Gaál Pál, Hronyecz György, Mikolik Imre, Noszkv Jenő és Topperczer Rezső tanárok vezetése mellett Késmárkról Iglóig vasúton, onnan pedig gyalog tovább indulva, felkerestük a Hernád partján Szepes- sümegnél azokat a kövületes rétegeket, amelyeket az oligocen tenger trans- pressiója rakott le, miután lenyeste a trias mészkőből álló partokat, melyek belőle szigetként állottak ki. Nagy csomó vastaghajú osztrigák, más kagy­lók lenyomatait és kőmagjait, levéllenyomatokat és fenyőtohoz-maradvá- nyokat sikerült gyűjtenünk. Innen belejutottunk a Hern fid szurdokaiba, amelyek egy hajdankori barlang beomlásából keletkeztek s amelyen vala­mikor a Hernád buvó patakként tört át Innen kissé meredek kapaszkodón felmentünk a Lapis refugii, a Menedékkőhöz. (Itt húzódtak meg a zipserek a tatárjárás alkalmával). Itt az elpusztult kolostor tisztása alatt levő forrásnál ütöttünk tanyát. Hosszabb pihenőt tartottunk e helyen, amelyet az ifjúság különböző szórakozásokkal, játékokkal, rizikegomba szedéssel és sütéssel stb. töltött el Leszállva a Ny, oldalon levő szép erdei úton, kijutottunk a

Next

/
Thumbnails
Contents