Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1911
16 új igazságot prózában, versben egyaránt. De vájjon csakugyan új tanok voltak-e, a miket a reformátorok hirdettek ? Hiszen nem akartak ők egyebet, mint a krisztusi vallást eredeti tisztaságába visszaállítani, csak meg akarták tisztítani az egyházat a sok sallangtól, s a benne uralkodó visszaélésektől, reformálni akarták »in capite et membris«. Nem új vallásalapító akart lenni s em Luther, sem elődei, hiszen ő maga 1520-ban X. Leó pápához intézett levelében a legnagyobb tisztelettel szól és egyáltalában nincs szándékában elszakadni a katholikus egyháztól, a pápától várja ő, mint arra hivatott főpásztortól a visszaélések megszüntetését. Csak midőn válaszként egyházi átokkal sújtja, akkor égeti el a pápai bullát s szakad el a katholikus egyháztól. Tehát nem ebben van a reformáció jelentősége, , hogy a felekezetek számát eggyel, vagy többel szaporította, nem is ez volt a célja; a reformáció fogalma azonos a folytonos haladás, fejlődés fogalmával. Kimutatta a reformáció, hogy a vallás, mint az emberi lélek legbensőbb érzésvilágának megnyilatkozása nem egy változatlandogmarendszer, hanem elevenen lüktető lelki élet, s mint ilyen nem állhat meg egy helyben, hanem az emberi lélek fejlődésével művelődésével, haladásával haladnia kell a vallásnak is; a reformáció ennélfogva nem egy befejezett tény, melynek záróköve az Augustana Confessio, hanem egy folyton folyvást megújuló folyamat, melynek Luther s a többi reformátorok csak az indító lökést adták meg. Most itt felvethetnők a kérdést: ha a reformáció Lutherrel, Melanchton- nal, s a többiekkel bevégezte volna feladatát, volna-e létjogosultsága arra, hogy évszázadokon át, s az idők végezetéig fennálljon? Nemde lomtárba kellene kerülnie minden többi idejét múlt intézménnyel egyetemben? Ezért a reformációban nem egy intézményt kell látni, hanem egy eszmét, a megújhodás, a lelki renaissance eszméjét, mely folytonos lesz mindaddig, míg a világ világ lesz. Ezt azonban sokan nem látják be, s nem hiába kiált fel Lessing ilyenformán a merev dogmákban megcsontosodott theologusok ellen, bármilyen felekezethez tartoznak is: »Luther, du grosser, verkannter Mann! Und von niemanden mehr verkannt, als von den kurzsichtigen Starrköpfen. Du hast uns von dem Joche der Tradition erlöst, wer erlöst uns von dem unerträglicheren Joche des Buchstabens! Wer bringt uns endlich ein Christentum, wie du es jetzt lehren würdest, wie es Christus selbst lehren würde!« De van még egy másik igen fontos gondolat is, a mely a .reformációban kifejezésre jut, s ez az egyéniség gondolata A vallás nem egy minden emberre egyformán ráhúzható sablon, a vallásnak egyéninek kell lennie, nem egy kivülről importált valaminek, a melyet csak örökségképen kapunk szüléinktől azáltal, hogy beleszületünk egyik vagy másik vallásfelekezetbe, hanem belső lelki szükség, mely az ember legbensőbb lelki énjéből ered, s ennélfogva magán kell hogy viselje a gondolkodó egyénnek
