Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1911

12

soha a más hitét, amint ő az iskolában tanítványainál általában sohasem nézte azok hitét, nemzetiségét. Szüksége is volt arra a hitre, a bánat és szomorúság napjaiban, amelyektől ez a jó ember ez a nemes lélek sem kiméltetett meg.

Sőt mintha a kaján sors ép öt szemelte volna ki áldozatnak, mintha ép az ö jellemszilárdságát, az ö hitét akarta volna próbára tenni.

És akkor méri rá a legrettenetesebb csapását, mikor legkevésbé várja, amikor egész vágya már csak az aggastyánnak szánt egy-két évi pihenés, a csendes, boldog családi körben. De alig hogy iskolája és egyháza által, kiknek legméltóbb szószólója maga a személyesen megjelent Zelenka Pál püspök volt, ünnepeltetve búcsút mond, a nehéz, hosszú, áldásteli tanári pályának és alig hogy élvezni akarja a jól megérdemelt nyugalmat, hirtelen elrabolja a halál tőle egyetlen, viruló, nagy tehetségű, szép állásban levő fiát. E szörnyű csapás alatt össze törik teste, megrázkódik lelke, majd hogy meghasad a szive.

Búskomorság fogja el. Emberkerülö lesz. És bár sikerül önfeláldozó nejének és két, az apán rajongó szeretettel csüngő leányának, azzal a végtelen szeretettel, féltett gonddal, teljes oda adással, amelyre csak a finom női szív képes, a lelkére szálló fojtó bánatot és gyötrelmet enyhíteni és bár idővel csillapodik a fájdalom, és bár az őt meglátogató barátai, egykori kartársai társaságában rövid időre elfelejti bánatát és bámulatos emlékező tehetséggel mesél múltakról, volt tanítványokról, élénken érdeklődik kedves líceuma ügyei iránt, a nehéz gyötrelmes órák, amelyekben a kétségbeesés fogja el és a családja jövöjén aggódik, vissza- vissza térnek. De nem tér vissza már régi életkedve, szemének derült fénye pedig a könnyező, mélv fájdalmat hirdető pillantásnak ad helyet.

Rajta hite szerint már csak a halál segít. És a halál, melyet oly sokszor emlegetett eljött érte, hirtelen, észrevétlenül, egy pillanat alatt végzett vele úgy, ahogy ő azt sejtette. Szivére támadt, arra a nemes, nagy szívre, mely az egész ember ségért dobogott, mely oly nagyon, nagyon tudott szeretni és oly sokat volt kénytelen szenvedni.

Múlt év október hó 25-én életének 81. évében, néhány hó