Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909

túri tiszt (Késmárk)- A találkozók július 11-én vasárnap cl. e. megjelentek a lyceum auditóriumában, ahol szónokuk, Varga Antal meleg szavakkal üdvözölte a körükben megjelent Karátsony Zsigmond, lyceumi igazgatót, s a szintén jelen volt Koller Károly, Kiszely Ervin és Topperczer Rezső egykori tanáraikat, majd lendületes szavakban köszöntötte az ősrégi líceumot, mint egykori gondos, szerető nevelő intézetüket s kifejezte törhetetlen ragaszkodásukat, szeretetüket a fényesmúltu és szép jövőjű alma mater iránt. Szavaira Karátsony Zsigmond, igazgató válaszolt szívből jövő, szeretetteljes beszéddel; biztosította a megjelenteket arról, hogy az intézet mindenkor szeretettel fogadja őket falai közé s az intézet nevében továbbra is Isten áldását kérte az életben teendő minden lépésükre. Ezután megtekintették az iskola épületét, majd az igazgató és neje látták maguknál szívesen az egész társaságot. Délben barátságos ebédre gyűltek össze Dávid jóhirű éttermében, azután lefényképeztették magukat, majd testületileg kivonultak a temetőbe, hol megkoszorúzták volt tanáraik: Palcsó István, Grósz Ernő, Dr. Szelényi Károly, Wéber Pál sírjait, kegyeletes beszédek kíséretében. Este 8 órakor társas vacsora volt a Brunmayer-szállóban, ahol Dr. Wrchowszky polgármester, Karátsony igazgató, Varga Antal, Kiszely nyug. tanár és Koller nyug. tanár mondottak felköszöntőket. A banketten a találkozók szives meghívására részt vettek: Karátsony Zszigmondné és Grósz Ernőné úrasszonyok, továbbá Topperczer Laura és Margit urleányok, valamint a találkozókon kivül még Dr. Wrchowszky Ottó, polgármester, Palcsó István, főjegyző, Kiszely Géza, bonyhádi főgimnáziumi és Dr. Révay József, líceumi tanárok. Az ünnepi társaság a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig maradt együtt s a legszebb emlékekkel vált el egy újabb viszontlátás reményében. Magántanulók vizsgálatai. A lefolyt tanévre beirt 10 magántanuló közül május 12—13., illetve junius 21. és 22-én 9 tett vizsgálatot és pedig: Jeles eredménnyel ............................1 J ó eredménnyel..................................2 Elégséges eredménnyel ... 2 Két tárgyból elégtelen eredm, . 3 Több tárgyból elégtelen eredm. 1 Felvételi vizsgálatra jelentkezett 6 tanuló. Megfelelt 6 tanuló. Vizsgálatok a tanév végén. A Vili. osztály prot. tanulóinak vallástani vizsgálata Adorján Ferenc nyíregyházi ev. főgimnáziumi vallástanár elnök­lete alatt május hó 9-én, az osztályvizsgálatok a VIII. osztályban május hó 9—14., az I.—VII. osztályokban pedig június 13—17., illetve 21—22. nap­jai folytak le. Rajzkiállítás. A növendékeink által készített rajzokból és festmények­ből az intézet rajztermében június 18—20. napjain kiállítást rendeztünk, melyet az érdeklődő közönség és szülők nagyszámmal tekintettek meg s

Next

/
Thumbnails
Contents