Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909
74 ütésre előttünk áll teljes hűségében, elevenségében az ő tipikus alakja, amely újból lebilincsel és megigéz úgy, hogy minden gondolatunk és érzésünk feléje száll. És ép mivel most így újra életre költöttük, feltámasztottuk, magunk elé idéztük, halála felébreszti bennünk a veszteség érzetét, fájdalmunk, bánatunk megujúl, mintha csak most ragadta volna el tőlünk a sír. Velünk együtt azonban nemcsak itt a város, hanem széles ez országban számos hálás tanítvány- szomorkodik. És ha majd elszáll messze földre, e hon minden zugába a szomorú hír Klein Pál. haláláról, akkor ezernyi ezer férfi szívében fájdalmas visz- hangra talál és nem egy már vihartépett barázdás arcon log végig szántani a könny és sok délceg férfiún erőt vesz a fájdalom és még több életvidám fiatal ember fog keseregni. A mester halála mindenütt és mindenfelé fájdalmat fog ébreszteni és lélekben, meg gondolatban bizonyára velünk együtt mélázó bánattal odazarándokolnak ama messze idegenben emelkedő sírhalomhoz, hogy a szeretett tanárnak lerójják a hála és elismerés adóját. És ott állva bizonyára elmerülnek és elmerengenek a szép múltban, mikor ők még mint lelkes, de bohó és derült kedvű ifjak ott ültek lábainál, ő pedig ennek a lelkes fiatalságnak buzgó tanára, ünnepelt barátja volt. Gondolatban odazarándokolunk mi késmárkiak is, a lelki szemeink előtt mi is ott látjuk öt. Igen, ott látjuk az ő szikár alakját, amint fürge léptekkel nap-nap mellett az iskolába siet, majd az esti órákban ép oly gyors sétában bejárja a város utcáit, hogy azután baráti körben egy órát elbeszélgetve, kedves otthonába térjen. A nyári időszak szabad délutánjain pedig látjuk őt halászbottal vagy fokossal a kezében, kifelé sietni a folyók partjaihoz halászatra vagy a zöld erdőbe. És ismét ott látjuk őt turista felszerelésben egy egész sereg vidám tanulótól körülvéve, amint elindul velük kirándulásra a Magas Tátrába. Élte és működése így elvonúl szemünk előtt és megértjük azt, hogy ő nemcsak szülővárosában örvendett nagy kedveltségnek, hanem hogy nevének messze vidéken is jó híre kelt. Mindenütt, ahol volt késmárki tanulókkal találkozol — és vájjon hol nem találkoznál velük — biztos lehetsz arról, hogy első sorban egykori tanáruk, Klein Pál után kérdezősködnek. És ha velük szóba állsz, kérdéseikre válaszolni tudsz, akkor nem elégszenek meg a tudakozással, hanem megnyílik szívük és ajkuk, és bámulva hallod, a mint a tanítványok szere- tete és ragaszkodása belőle szinte mondaszerű, legendás alakot teremtett, mint övezte körül e tanárt az érdemekből fakadó ifjú szívek szőtte dicsfény. Mennyi kellemes és vidám, az iskolában töltött óráról tudnak mesélni, amelyet soha ki nem fogyó humora, tréfás modora tett azzá és hány érdekes
