Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909

20

nek munkásságát egy perc alatt szakította meg a halál. Munka- közben, pályát futva esett ki a toll kezéből annak, ki előtt teljes életében a római költő ama szavai lebegtek:

íOmnera crede diem tibi diluxisse supremum Grata superveniet, quae non sperabitur, hóra.«1)

És ez is elkövetkezett 1891. november 30-án, hirtelen, minden betegség nélkül, gyászba borítván a világ irodalmát. Ravatala felett Gyulai Pál mondott búcsúztatót s a kérlelhetetlen, de igazságos kritikus mély fájdalommal búcsúzik Hunfalvytól, mert »nincs köztünk többé az a -valódi tudós, aki az európaiasságot erős nemzeti érzéssel párosította; nincs köztünk többé a humanismusnak az a kiváló képviselője, aki minden iránt érdeklődött, ami emberi s kinek bölcseségét emberszeretö szíve táplálta.«

A nagy dicsőséggel megfutott tudományos pályán kitűnő bajnoka volt a haladás eszméjének. Mindig hú maradt az igazsághoz s bátran emelt szót a nemzet tévelygései ellen, vagy a tudományos életben tapasztalt gondatlan lelkiismeretlenség ellen. Szelleme ezért örökös harcot folytatott azon rendszer ellen, mely erejét nem az igazságból, hanem a hízelgő ömledezésekböl merítette.

A nagyszalóki evangélikus egyház anyakönyvében egy csillag alatti jegyzet azt mondja: »Ezen gyermekből lett egyike a legnagyobb tudósoknak.« És igaza van, mert az egész világ csodálta tudományát, szabadröptü szellemét. S még inkább megérdemli korunk csodálatát, mert Hunfalvy a gondviselésbe vetett erős hittel s mély meggyőződéssel haladt azon a pályán, melyen a levelenként s zajíalanúl gyűjtött borostyán a vallás, haza, a tudomány s a humanitás apostolává avatta őt. Nem a szerencse könnyű szárnyain, hanem nehéz, szirtes úton emelkedett a tudomány piedesz- táljára, hol fény s babér övezte homlokát.

Irodalmi müvei Setälä szerint merev s nehezen olvasható stílusuk miatt nem igen terjedtek el. Van benne némi igazság, mert Írójuk a nyelvtannal keveset törődött, bár a nyelvet ügyesen kezeli s a kivitel szabatosságában, képek használatában elég szerencsésnek mondható. Azonban tagadhatatlan, hogy a 230. és

‘) »Gondold, hogy minden nap utolsó napod;

Kellemes lesz utolsó órád, ha váratlanul érkezik,«