Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1909
18 mely szemünk előtt megelevenedik s leghívebb tükre a valóságnak. »Magyarország ethnographiája«1) épen ezért nem anthropolo- giai vagy zoológiái tények száraz leírása, hanem a magyar nép lelkének rajza, élethü festése, »a néptani tanulmányok palotája«, melyet az igazság glóriája övez. Hatalmas munkája nemcsak úttörőnek s alapvetőnek tekinthető, hanem korszakalkotónak is, melyet felülmúlni titáni munkának látszik, bár a néprajz feladatának egyoldalú felfogása nem bizonyít absolut tökéletessége mellett. A nyelvészeti és néprajzi problémák fejtegetésein kívül a történelmi igazságot kérlelhetetlen kritikával juttatja diadalra azon becses értekezésekben és munkákban, melyekben a magyar nyelv vallomásai alapján néptörténeti tanulmányairól számol be. Catoi szigora mellett nem lehetett ugyan Liviusa történetírásunknak, hatása azonban mégis maradandó, mert a tárgyilagos igazság fáklyáját lobogtatta ott is, hol a féltett nemzeti hiúság súlyos égési sebeket szenvedhetett. Oly búvára volt ö a magyar történet- írásnak, ki ott is talált megoldatlan kérdéseket, hol mások hiába kutattak, vagy kutatni is féltek s ki a tudás forrásánál oldotta meg azon nehéz problémákat, melyek a nemzeti hiúság tetszetős álnimbusza alatt igazi gyöngyöket rejtettek magukban. S azért Hunfalvy történelmi munkássága a gyöngyhalászok fáradságos munkájához hasonlatos, hol erős kitartás, vas szorgalom meglepő eredményekre vezet s valamint amazok a végtelen tengerek hullámai ellen küzdenek, úgy neki is a sértett nemzeti hiúság végtelen moraja ellen kellett küzdenie, hogy e gyöngyök a nemzeti ábrándok lerombolása után se veszíthessék el értéküket. Mert tagadhatatlan, hogy a nemzeti hiúság testén fájdalmas sebet ejtett, mikor a magyar-hun rokonságot megdöntötte, mikor a derék székely nép nem tekinthetett többé oly nemzeti büszkeséggel a »hadak útjára«, mert Attila és Csaba a hunoknak s nem a székelyeknek volt királya, mikor az oláhok nem a Traján-féle Dacia lakóinak egyenes utódai, nem autochtonok tehát, hanem a kultúra alacsony fokán álló baromtenyésztő nép, mely észrevétlenül, vadszölő módjára hálózta be Erdély bérceit. Az »Oláhok története« volt a legjelentékenyebb munkája, de Megjelent 187tí-ban.
