Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1907

no Egyfolytában való délelőtti tanítás. Á tanári testület által kiküldött bizottság beható és alaposan megokolt memoranduma és a tanári kar egy­hangú javaslatára a liceumi pártfogóság 1907. augusztus 30-iki közgyűlésén engedélyt adott az egyfolytában való délelőtti tanításnak egy évi próbaidőre való behozatalára, úgy hogy a lefolyt tanévben d. e. 1/2S—k/l óráig tartattak az előadások. Az uj rend ez egy évi tapasztalat szerint kitünően bevált, gyakorlati alkalmazása úgyszólván minden nehézség nélkül volt keresztülvihető és úgy a tanulókra, mint a tanárokra nézve előnyösnek és üdvösnek mutatkozott. Látogatási napló. Minthogy a tanulók délutánja ezáltal jórészt szabaddá lett, szükségesnek mutatkozott a tanulóknak szállásaikon való szigorúbb ellenőrzése, figyelemmel kisérése. E célból látogatási naplót vezettünk be, melybe minden tanár bejegyzi, hogy melyik tanulót mikor látogatta meg, egyszersmind tapasztalatait s észrevételeit is bevezetik. Ez újítás jótékony hatással volt különösen a gyengébb, hanyagságra haj­landó tanulókra nézve. Szemléltető képek. A modern oktatás egyik főeszközét a szemlél­tetést is fokozottabb mértékben iparkodtunk igénybe venni, azért az intézet szertáraiból, a nagy mennyiségben meglevő és újonnan beszerzett képeket, domborműveket az osztályokban és a folyosókon kifüggesztettük, úgy hogy egyrészt tolytonosan a tanulóifjúság szemei előtt legyenek és így az oktatás céljait előmozdítsák, másrészt pedig az iskolaépületnek díszítésére is szol­gáljanak, azt otthonosabbá, barátságosabbá tegyék az ifjúság előtt. Elis­meréssel kell kiemelnem, hogy a szertárak őrei Nosz.ky Jenő, Dr. Révay József és Szokol Károly, valamint Gaal Pál kartársak készséggel, fáradságot nem kiméivé, támogattak e nagy és fárasztó munkában s a képek kiszeme­lése — keretbe foglaltatása — s felirataik ügyes, pontos elkészítésében dicséretreméltó buzgalmat tanúsítottak. Intézeti növénykert. Ugyancsak a szemléltető oktatás és nevelés céljait kívántuk szolgálni az ez év tavaszán az intézeti épület mögött léte­sített intézeti növénykerttel is, melyet Szokol Károly rajztanár tervei szerint Noszky Jenő természetrajztanár vezetése alatt maguk a fiúk készí­tettek el teljesen. Öröm volt látni, mily lelkes buzgalommal sürgött-forgott a tavaszi esti órákban a növendékek hangyaszorgalmú csapata a kertészet nemes munkája közepette s mily nagy örömmel szemlélték viszont munkájuk eredményeként a napról-napra szebben viruló kert fejlődését. A legteljesebb elismerést és köszönetét kell nyilvánítanom e helyen is a lelkes és önfelál­dozó szaktanárnak, aki ezzel a látszólag jelentéktelen alkotásával igazi pe­dagógiai érzékének adta tanujelét. Mert ha nem tekintünk egyebet, csak azt a megbecsülhetlen eredményt, hogy a tanuló ilyen hasznos és egész­séges foglalkoztatás által észrevétlenül elvonható más haszontalan, sőt káros időtöltéstől, a nevelő szeme egy nagy erkölcsi vívmányt kell hogy lásson

Next

/
Thumbnails
Contents