Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1906
58 Ezután Karátsony Zsigmond igazgató tartotta a következő ünnepi beszédet, melynek legalább kivonatos közlését a benne foglalt adatok teszik szükségessé: Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Kedves tanuló ifjúság! Amidőn ez ünnepélyes órában, mai örömünnepünkön, mint a késmárki líceum újonnan választott igazgatója szót emelek ez egybegyült díszes közönség előtt, hogy a múlt és jövő határán megállva, mint a hosszú utat tett vándor, ki az ígéret földjére készül lépni, megilletődött lélekkel, áhita- tos szívvel vessek egy pillantást a jelenből a múltba és líceumunk történetének egy lapját tárjam fel mélyen tisztelt hallgatóim előtt: első szava ajkamnak legyen a Mindenhatónak szentelve, aki a minden emberi törekvéshez és alkotáshoz nélkülözhetlen áldásnak örök kutforrása. Hálás szívvel boruljunk le azért mindenekelőtt az áldó, örök Isten hatalma és nagysága előtt, aki bennünket eddigi törekvéseinkben, alkotó munkánkban kegyelmesen megsegített és kérjük a Mindenhatót, hogy áldását terjeszsze ki jövendő munkásságunkra is. Mert mennyiszer láthatjuk megnyilatkozni az Isteni gondviselés végtelen bölcsességét és oltalmazó karjának hatalmát intézetünk közel 400 éves, fényes múltjában! Azóta, hogy 1533-ban a késmárki evang. hitközség megalapította a mai líceum alapját képező latin iskolát, mely szervezetét — a fenmaradt hagyományok szerint — egyenesen Melanchtonnak köszöni, mennyi válságon ment keresztül, mennyiszer állott közel a fenyegető bukáshoz, amidőn »nemcsak anyagi erői fogyatkozának meg, hanem belső fejlődését is tespedés és zsibbadtság veszélyezteté«, de, mint nagyon szépen írja líceumunk nagyérdemű történetírója, áldott emlékű Palcsó István kartársunk, mindannyiszor példásan teljesült be rajta ez a közmondás: »Ahol legnagyobb a veszély, ott van legközelebb az isteni segedelem és alig sejtett módon ragadtatott ki a válságból s vehetett újabb örvendetes lendületet«. Valóban, ha végig tekintünk líceumunk csaknem négyszázados történetén s nagy vonásokban szemeink előtt áll úgy belső, mint külső fejlődése: akkor láthatjuk igazán, minő viszontagságos, nehéz küzdelmeken, mily sok és nagy változáson kellett keresztül menni ősi tanintézetünknek. Mily nagy távolság, mily nagy különbség a mai régi líceum helyén állott XVI. századbeli egyszerű faépület és a most elfoglalandó díszes, a modern kor igényeinek megfelelő palota közt! Két teljes századon át szolgált a tanítás helyéül ez igénytelen faépület, míg végre 1774-ben Mária Terézia engedélyével kőépületnek adhatott helyet, mely egy emeletes volt egészen 1865-ig, amidőn két emeletűvé bővítette
