Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1905
Dr, Szeléngi Károly Emlékezete 1870-1906. Az enyészet, a halál zordon szelleme meglebbentette komoran sötétlő szárnyait ősi lyceumunk felett és sötét szárnylebbentése nyomán gyász és mélységes bánat fakadt: elragadta intézetünknek, tanári testületünknek egyik ékességét, díszét, virágát. Amitől immár évek óta fájó aggodalommal, meg-megujuló remény és csüggedő félelem között, szorongó szívvel remegtünk: íme, .szomorú valóra vált, bekövetkezett. Dr. Szelényi Károly, kinél buzgóbb, lelkesebb, példásabb lelkiismeretességü tanára nem volt lyceumunknak s a magyar tanügynek, kinek nemes, egyenes és mégis szerény, gyöngéd lényében olyan szép harmóniában egyesült, protestáns egyházunknak törhetetlen hüségü, odaado, puritán jellemű fia, a nagy képzettségű paedagogus, a tehetség és tudás kincseiben gazdag fiatal tudós, a nagy természet világának szeretetteljes búvára és a páratlan kedvességé, szeretetet ébresztő, szeretetet árasztó, meleg kedélyű, hótiszta jellemű jó barát — nincs többé! Ifjan, férfikorának tavaszán költözött el közülünk A nagy természet örökszép világát kutatta s meleg szeretettel tárta fel tanítványai előtt; kutatásainak kedves tárgyai voltak a virágok: és íme, ö maga is úgy múlott el közülünk s ment át az örökkévalóságba, úgy hervadt el, mint derütött virág és kedves, felejthetetlen lényének emléke úgy maradt vissza mindnyájunk lel— l* t
