Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1903
Ünnepi beszéd a reformátió évfordulóján, Tartottta Votisky Károly tanár. A Protestantismus dicsőségünk a múltban, erőnk a jelenben és meg- ingathatlan szilárd reményünk a jövőben. Önérzet, nemes büszkeség és bizalom a reformatio hőskorában megnyilvánult ősi erényben tölti el lelkünket mindennapon, ha a reformátió nagy igazságaira gondolunk; de különösen kell, hogy ihlessék lelkünket ez érzelmek a reformátió dicsőséges évfordulójának napján. Valóban a lelket felmagasztaló foglalkozásra hiv fel bennünket ez ünnepi évforduló; felhív bennünket arra, hogy a protestáns egyházat alaposan kell ismernünk, hogy megtudhassuk, mily óriási szellemi erő lakik benne. A Protestantismus a maga csodálatos, sok oldalú jelenségeiben, gazdag és termékeny alakulataiban, kimerithetlen eszmei tartalmánál fogva egyik legjelentősebb fejezete az emberi nem mivelődéstörténetének. Csak egy rövid pillantást kell vetnünk a múltba, mi volt a Protestantismus a reformatio hőskorában, mivé fejlődött 3 század alatt és mi jelenleg? Képviselője a keresztyén kultúrának, fundamentoma a politikai hatalomnak, kut- forrása erkölcsi életre valóságának, alapja a félelmet nem ismerő és mindig győzelmesen előbbre haladó tudománynak. Egy rövid kitérés után, hogy épen a protestantismus nagy jelentőségénél fogva korunk egyházi, állami és társadalmi életére, mily óriási apparátussal igyekszik az ultramontán történetírás1) — különösen a Lutheri jubileumi év óta (1883) — a reformatio hitelének teljes megrontására és miután kimutatja szónok, hogy az ultramontán történetírás ezen eljárásánál fogva, melynek szálai a társadalom minden rétegébe behatolnak, a protestáns nevelésre nézve valósággal a kötelességérzet kategorikus impet ativusa, hogy áz ifjúság a protestantismus történetét alaposan ismerje, — a szónok áttér beszédének tulajdonképi tárgyára. »De nem az ultramontán történetírásról akarunk ez úttal szólani« —i úgymond — »hanem folytatva legutóbbi reformátiói beszédünk fonalát, melyben azt fejtegettük, mit értünk a »protestantismus« elnevezés alatt, szólni ____________ * . * i ’ ) Lásd különösen Janssen: »Geschichte des deutschen Volkes seit dem Ausgange des Mittelalters« T—III. k és »Zeit- und Lebensbilder« czimu műveit. E történetírás tartalom cs hang tekintetében tendencziózus, nem érvényesül benne a bölcsészeti felfogás, mely a tudomány és az igazság szolgálatában áll — história est lux veritatis.
