Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1902
22 te hadbeszállásod Nikápoly alá a hatalmas török ellen! Bajazid szétveri sereged’, és te életveszélylyel bolyongsz! (Kívül zaj: a husziták! el.) Hosszab Szünet. Tizenegyedik jelenet. (Fábry, Fröhlich, későbben Szabó, gyászban.) Fröhlich. Úgy fáj a lelkem, valahányszor a leibiczi patakot látom, melynek hullámai pirosán ömlöttek a Poprádba. Fábry. Van okunk gyászolni. Én Késmárk halottjait siratom, a város védelmében elesett polgárságot és a lemészárolt derék paulinikus szerzeteseket. A vad zsebrák csorda mindenek előtt iszonyú ordítással a »Mihályhegyre« rohant, szétrombolják a zárdát, felkonczolják a fehérreve- rendás szerzeteseket, a házfönököt meg felakasztják. Azután a vár melletti »lengyel kapunak« rontanak. Ádáz tusa áll! — A halottak hullait egy rakásra hányák. Felmásznak a falra, és ördögökként szállnak alá az alsó v'rosba. Lángtengerben úszik az egész város. A városháza a szép toronynyal áldozatul esik; a városi archivum kincsei oda vesznek! Fröhlich. Szülővárosom le nem égett ugyan, de nincs ott ép férfi’ csak asszonyok és gyermekek s mankón járó nyomorékok. Még sírásók sincsenek, azok is elestek a csata színhelyén, a „Meutnersfelden“. Fábry. Mi az a Meutnersfeld? Hol van ez? Fröhlich. Leibicz mellett. Azért nevezik annak, mert ott esett meg a husziták »zsebráksága« (meuterei-ja)! A sírásók is ott estek el. Nincs már Leibiczon posztó- és vászonszövő szék. Nincs épkezü, éplábú, életre való munkás, ki vig danával kisérné munkáját! Csak asszony- és gyermeksírás hallatszik! Fábry. Tehát Leibicz le nem égett?! Fröhlich. Tudja Isten: az ádáz csata zajába egyszerre borzasztó stentorhang vegyül; Késmárk felől hangzik, zsebrákok jöttek lihegve, ordítozva: »bobok«, »bobok«! a rém, a rém! És uczu, futnak, mint a veszett fene a ruszkinóczi »Geholra,« s bújnak el a régi vár romjai közé. Fábry. (mosolyogva). Én eszközöltem azt. Fröhlich. Hogyan ? Fábry. Késmárk elhamvadott; a rablók a pinczékbe és templomokba menekülteket keresik. De egyszerre megjelen a csonka torony ablakán egy alak fehér reverendában, vérpiros fátyollal, kezében kötéllel.. A városháza előtt tivornyázók felriadnak és ordítozva kiabálnak: »bieli mnich,« a fehér szerzetes! »bobok, bobok«! És a vad csorda legott futásnak eredSzabó. (Kissé mosolyogva, aztán elkeseredve.) Hejb, Zsigmond császár, te hoztad nyalkunkra a huszitákat! Miért szegted meg Húsz
