Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1902
IB hódolásra késztette a pártokra szakadt népelemeket annál is inkább, mert meghagyta birtokukban és védi őket a szomszédok támadásai ellen. így az egymás közt viszálykodók előtt békefejedelemként tűnik fel, kit az úr Isten rendelt ide, hogy az egyetértés és összetartás szent oltárát: a magyar nemzeti oltárt emelje. Kubinyi. Hála neki, és hála koronás bölcs királyainknak, kik az ő példáját követték, midőn e nemzeti oltár körül apostolkodva személyiségük méltóságával, a szent korona fényével, hatalmuk tekintélyével egyesitették a viszálykodókat! Fábry. És helyezték őket közös törvény oltalma alá, melynek jogkörében minden népfaj elfért, és boldogulhatott a maga módja szerint, még az új jövevény is. Kubinyi. Bizony, tanulságos Árpád fejedelem és bölcs királyaink története. Ez a történet hazánk szabad alkotmányának a története. Ilyen alkotmánynyal akkortájban még egy nemzet sem dicsekedhetett. Ez az, a mi megragadja az ember szivét. És maga a magyar nép, van-e hozzá hasonló? A milyen harczias és vitéz, olyan józan és ildomos más néppel szemben. Fábry. Lovagias nép, mely tiszteli azokat, kik őt megbecsülik. Szabadságszerető nép, mely rokonszenvez a szabadságra vágyó néppekkel. Kubinyi. Igaz ugyan; egyszer ők is iszonyú véres tettet követtek el, még pedig rokonaikon, a kánokon. De ez tévedésből történt, mert az a kun ember, kit a tatárok beütésekor elfogtak, kényszerítve harczolt a barbárok hadsorában. A magyarok kémnek, árulónak tartván a szerencsétlent, nem csak őt, hanem a köztük élő kunokat is felkonczolták. Fábry. De sose cselekedett akként mint Hengiszt és Horza emberei: a jüttek és angolok, a kik gáládul támadtak szövetségeseik, a britek ellen és megfosztották szülőföldüktől. (Belép Csink. Szabó.) A magyar pedig védelmet nyújtott szövetségeseinek: a szerbeknek, oláhoknak, dalmatáknak, és ontotta vérét érettök. Külön nemzetiségek, de egységes szövetség! Közös védelem, közös ellenség! Közös diadal, közös öröm! És a mi egynek fájt, a másiknak is fájt. Ily szilárd alapon sokáig állott fen e szövetség, és most is meg van a kölcsönös rokonszenv, bár a nemzetiségi furia agyarkodása annak megsemmisítésére törekszik. E rokonszenvnek tulajdonítandó, hogy annyi idegen nemzetiségű elem egybeforrt a magyarral és lett nyelvben, szívvel, lélekkel magyarrá. Példa rá a horvát Szubicsok, Frangepánok, kik mint magyar hazafiak cselekedtek, midőn a szerencsétlen földönfutó IV. Béla királyt vagyonukkal, vérükkel segítették, hogy újra vehesse fel a harczot ellenségei ellen, és helyre állíthassa az ezer sebtől vérző hazát. A mi a magyarnak fájt, a horvátnak is
