Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
35 Kreon először az istenek haragját akarta fejéről elhárítani, azért előbb Polyneikest megy eltemetni s csak azután akarja kiszabadítani Antigonét. Azonban későn érkezik. A sírboltban Antigonét már holtan találja fátyolkendőjére felakasztva, mellette Haitnon siratja holt menyasszonyát. Apját meglátva, őrjöngő fájdalmában kardjával ront rája s mig Kreon futással menti meg életét, Haitnon önrmgát szúrja keresztül s holtan rogy jegyese mellé. A híradó megrázó részletességgel kiszínezett elbeszélését hallva a királyné hirtelen s szó nélkül távozik a palotába. Szótlan távozása rósz sejtelmeket kelt a karban s azért a híradó utána megy megnézni, hogy hallgatása alatt nem rejtőzik-e valami szörnyű elhatározás. E közben a kar jelenti Kreon felléptét. Szolgák hozzák Haimon holttestét s megjelenik Kreon megtört alakja, a mint karjával átkarolva ravatalon fekvő flát, ingadozó léptekkel jön. Az ezután következő záró kommosban tűnik ki egész teljességében a lesújtó csapás nagysága, mely Kreont éri. A híradó szolga visszajön a palotából s elmondja, hogy Eurydike Kreont átkozva saját kezével vetett véget életének. Csordultig megtelt tehát Kreon számára a bünhödés keserű pohara, melyet fenékig ki kell ürítenie. A miben vétkezett, abban találja bünhődését. Vétsége: a családi kötelék jogainak s kötelességeinek merev tagadása, de az eszme, mely ellen küzd, erősebb nála s ellene fordulva, keservesen bünteti őt. A család eszméje ellen vétett s családjának elvesztése, teljes kipusztulása lesz bünhődése; bukása nem testi halál, hanem teljes erkölcsi megsemmisülés. A záró kommosban jajgatva kénytelen beismerni szörnyű tévedését, melylyel saját fiát, egyetlen reményét s nejét a halálba űzte s kesergő panaszaival csak magát okolva, saját esztelen bűnét hangoztatva egyetlen vágya : a halál. A kar nem talál vigasztaló szót számára, kevés szóval még csak kötelességére figyelmezteti: halottak temesse el s a jövőt bízza az istenekre. Mikor aztán Kreont elvezetik, röviden összefoglalja a kar a tragoedia erkölcsi tanulságát: bölcs belátás, megfontoltság s az istenek iránt való kötelesség tiszteletben tartása első föltétele a boldog életnek, mert a ki ezek ellen vét, súlyos csapások téritik észre még késő öregkorában is. S ezzel a kar az egyesről az általánosra, az örök igazra irányozza a nézők figyelmét, mert mint Schiller igen szépén fejti ki a „Messinai ara“ előszavában, a tragoedia lényege az egyesnek küzdelme a sorssal, a változónak az állandóval, az embernek az emberiség sorsával. E küzdelemben a kar szembe állítja a változót az állandóval, feltünteti a sorsnak képviselőit és nyilatkozataival megkönnyíti a nézőnek a megértést. A hőssel történő megrázó eseményektől elvezet az örök törvényekhez, hogy a néző amott megrendülve és telve szánalommal, emitt pedig telve legyen tisztelettel és hódolattal az 3*
