Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
3 Már Aristoteles emliti,*) hogy úgy a tragoedia, mint a komoedia a dithyrambos karvezetőitől vette eredetét s lassanként nőtt és fejlődött, mig végre sok változás után megállapodott. A magot tehát a görög dráma kifejlődéséhez a lyra és pedig a karének-költés szolgáltatta. A karének-költésre alkalmat adtak az ünnepek, melyeket eredetileg valamely isten tiszteletére, néha diadalok emlékére tartottak, a hetedik századtól kezdve pedig a versenyek (áyuveg), a nemzeti játékok.**) A drámai költészetnek később oly hatalmassá nőtt fája akkor sar- jadzott ki, mikor a Dionysos-cultus volt az uralkodó, igy hát a Dionysos nevéhez fűződő mythost tárgyaló karének, a dithyrambos lett a dráma magva, bár ebben sem annyira a véletlen működött közre, mint az isten tiszteletének sajátos jellege és az a körülmény, hogy az isten születése, vándorlásai, kalandjai, szenvedései, diadalai erős hatást gyakoroltak a képzeletre s különösen alkalmas anyagúi kínálkoztak az utánzó, megjelenítő előadásra. Azonban első tekintetre is felismerhető, hogy nemcsak a Dionysosmythos, hanem általában a karének összes említett motívumai bizonyos epikai elemet rejtenek magukban s csak idő kellett hozzá, hogy az utánzó előadás segítségével az esemény, mely a karének megszületésére az im- pulsust szolgáltatta, ne csak mint elbeszélt epikai mag foglaltassák a karénekben, hanem mint valóságos cselekvés önálló szerepre jusson s külön válva a lyrai elemtől, mely most már csupán a cselekvés hatását fejezte ki, lassanként domináló helyet foglaljon el. Az epikai elem kiválása úgy történhetett, hogy az elbeszélő részekben a karvezető vette át a szót, a kar pedig az elbeszélt esemény egy-egy jelentősebb momentumánál érzelmeit fejezte ki, a melyeket benne az elbeszélés keltett, vagy reflexiókat fűzött az előadottakhoz. így jött létre az előadásnak dialogikus jellege, mely lassanként a cselekvény kifejlődésére s külön válására vezetett. Ez a módja az előadásnak némi tekintetben hasonlítható a faluhelyeken, kis városokban mai napig is szokásos három királyok, betlehemesek helyenként recitált, majd felváltva énekes előadásához. Megállapíthatjuk tehát, hogy a görög drámának, illetőleg (most már a tárgyunkra tartozó fajára térve át) a görög tragoediának formailag és tartalmilag annyira különböző két alkotó része, t. i. az epikai elemet képviselő dialógus és a lyrai elemet képező karének egy és ugyanazon magból keletkezett. Lehetetlen e szerint fel nem ismernünk azt a szoros viszonyt, melyben a két elemnek egymással szükségképen lennie kell s tagadhatlan, hogy *) Poet. 4. **) Christ, Griech. Litt.-G. 133. 1. 1*
