Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
34 Ezekből a szavakból világosan látható, hogy a kar alig gondol a kedvező megoldás lehetőségére, vagy legalább csak halványan él még benne annak reménye. Az első párversszakból ugyan inkább a vidámság, az éltető erő istenének alakja domborodik ki, de már a második két stropheban helyet ad a félelmetesen komoly istenségnek, az eleusisi mysteriumok Dionysosa jelen meg előttünk, Zeus sarjadéka, vagy Persephone szülötte, körülvéve az őrjöngő tánczot járó Thyadoktól. Megtisztító, kiengesztelő megoldásért eseng a kar szava Dionysoshoz, ha mindjárt keserű fájdalmak árán is, mint a hogy az örökké teremtő s újra éledő természet a tél szenvedő haldoklásából kel győzelmesen új életre s mint a hogy maga az isten is, az ifjúság és vigság istene, Zeus villámától halálra sújtott anyától született meg*). A mondottak után felesleges minden további fejtegetés, hogy vájjon ez az ötödik stasimon tánczdalnak tekinthető-e ? A karének után következő ex o dós tárja fel a fájdalmas megcldást, a megrázó katastrophát, melyet szinpadi elbeszélés útján ad a költő néző- közönségének tudomására. A karnak az egész darab folyamán való folytonos jelenléte teszi ezt lehetővé, úgy hogy mikor a színpadon szereplő személy nem is volt jelen, csupán egy híradó, párbeszéd jöhetett létre a kar, illetőleg a karvezető közbe szólása által. A görög tragoediairók a cselekvénynek olyan részleteit szokták ilyen epikai formában hozni a nézők tudomására, a melyek nem a színpadon s nem a közönség szeme előtt folytak le, vagy a melyek borzalmasságuknál fogva a görög népben nagyon kifejlett szépérzéket sérthették volna. Híradó mondja el a történteket a karnak, majd a palotából kijövő királynénak, Eurydikének, ki épen Pallas templomába indult, hogy a fenyegető vész elhárításáért könyörögjön. *) L a föntebbieket Kern (i. m. 393—94. 1.) igazán szép fejtegetéseiben e karénekről, melyeket rövidítve, több helyen fordítva, felhasználtam. borított hegyek virulnak. Dionysostól kérte az aggastyánok kara első énekében, hogy járjon előttük földet megrendítő győzelmi kartánczukban s utolsó énekükben ugyancsak hozzá fordulnak fohászukkal, hogy tiszliló, engesztelő megjelenésével óvja meg a várost a romlástól, hárítsa el a fenyegető pusztulást: καί νυν, ώς βιαίας ίχεται πιίνόαμος πόλις επί νόσον, μολέϊν /. ο ϋ αρσ ί ψ π ο 61 Παρνασίαν υπέρ κλιτόν ΐ στονήεντα πορθμόν. (1140—45.)
