Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
15 egészen Kreon pártjára szegődjék s ezzel már most útját vágja későbbi szabad vélemény-nyilvánításának. Gyors egymásutánban fejlődik ezután a bonyodalom. Jön az Őr s hosszadalmas csűrő csavaró beszédben tudatja Kreonnal, hogy Polyneikes holttestét a tilalom daczára valaki titokban eltemette. A titokzatos esemény most más irányba tereli a kar figyelmét, a megváltozott helyzet megváltoztatja véleményét. Eszébe jut, hogy Kreon tilalma isteni jogot sért, ellenkezésben van a vallásos kegyelet törvényével, figyelmezteti tehát a királyt, hogy sejtelme szerint a titokzatos tényben talán valamely isten csodás közreműködése rejlik, (a ■d-effiatov, 278. v.) íme tehát a kar megint az egyetemes, az erkölcsi eszme szószólója, csakhogy most Kreonnal szemben. Kreon persze sokkal erősebben meg van győződve tettének jogosultságáról, semhogy elhihetné, hogy az ellentétben van az isteni törvénnyel: hisz épen ez az erős meggyőződése képezi végzetes tévedését, ebből a felfogásából fejlődik tragikuma. Visszautasítja hát a kar intését, sőt gyanakodik, hogy az egész dolog megvesztegetés, pénz műve ; elmélkedik a pénz hatalmáról s büntetést szab az őrökre, ha a tettest elő nem kerítik. Ez alatt, valamint Kreon és az Őr közt ezután lefolyó stichomythikus (soronként váltakozó) párbeszéd alatt a kar hallgat. Hogyan kell a karnak ezt a hallgatását fölfognunk? Közönségesen arra magyarázzák, hogy Kreon haragos szavaitól*) megfélemlítve nem merészel többé szót emelni. Fejtegetéseinkre, a karról kifejtett felfogásunkra nézve ez a kérdés nem lényeges, mert elismerjük, hogy a karban lehetnek a tömeget, a nép gondolkozásmódját jellemző vonások is, mi csak az Antigone karának ingatag voltát vontuk kétségbe. Antigone is mondja ugyan később egy helyen,**) hogy a kar egyetért vele, de nyelvét lekötve tartja a félelem s ez a fentebb említett magyarázatot látszik megerősíteni; tudjuk azonban, hogy Antigone gondolkozása már akkor egyoldalú, elfogult, az elvakultság már nagy mértékben erőt vett rajta. Hogy a költő nem szólaltatja meg többé a kart, annak okát igen egyszerűen abban is kereshetnék, hogy a párbeszéd stichomythikus váltakozását nem akarta megzavarni, de nem sokkal természetesebb-e másrészt úgy fogni fel a dolgot, hogy a tapasztalt öregekből álló kar, látva Kreon szenvedélyességét s elvakultságát, bölcsebbnek tartja, ha nem szól többet közbe. A szenvedélytől elvakult embert úgy sem lehet meggyőzni, sőt az *) 280. s. köv. v. **) 504-5. v.
