Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1900

44 nyeregre is felmásztak. Estefelé visszatért az egész társaság éjjeli szállásra Új-Tátrafüredre. Innen másnap a Tarpataki vízeséshez és az Öt-tóhoz indultak a honnan Tátra-Lomniczon át eltelve a Magas Tátra nyújtotta vadregényes csodáival, este felé visszaérkeztek. A második kiránduláson szeptember 29-én és 30-án Klein Pál és Topperczer Rezső tanárok vezetése alatt 19 felgynm. tanuló vett részt, ezúttal a Vaskapu és a Zöld-tó remek vidékét nézték és bámulták meg az ifjak. Dr. Szelényi Károly tanár az I., II. és V. osztály növendékeivel több ízben járt botanizálni Késmárk és Leibicz város környékén és az utóbbi osztály növendékeivel nagyobb kirándulást tett junius 2-án Lucsivna kör­nyékére, mint a mely vidék különösen alkalmas a tavaszi flórának be­mutatására. Gyűjtések jótékony és hazafias czélokra. Tanulóinkat ez évben is arra serkentettük, hogy filléreikből jutassanak szükölködöknek, nyomorgóknak, gyámolitsák az árvákat és szenvedőket, áldozzanak a haza oltárán, ha szó van arról, hogy hazánk nagy fiainak emlékét külső jelekben is megörökít­sük. ltjaink valóban búzgólkodtak abban, hogy a humánus és hazafias czélokat előmozdítsák és szép összegekkel járultak a különböző nemes czé- lokhoz. így a rozsnyoi árvaház javára 88 K. 80 f. gyűjtöttek, a mely ösz- szeghez az I. o. 4. K. 50 f.; a II. o. 6 K. 60 f.; a III. o. 6 K. 10 f.; a IV. o. 12 K.; az V. o. 9 K. 90 f.; a VI. o. 9 K. 90 f.; a VII. o. 7 K. 40 f.; a VIII. 35 K. 50 f. eljárult. Vörösmarty Mihály nagy költőnk­nek Budapesten emelendő szobrához intézetünk 90 K. gyűjtött. Ezen összeghez adakoztak: a tanári kar 15 K. 20 f.: az I. o. 4 K. 60 f.; all. o. 3 K. 80 f.; a ÜL o. 5 K. 50 f.; a IV. o 8 K. 70 f.; az V. o. 7 K. 20 f.; a VI. o. 8 K. 90 f.; a VII. o. 8 K. 50 f. és a VIII. o. 27 K. 60 f­Petőfi Sándor köszörűs lantosunknak Aszódon felállítandó emlékszobrához ifjaink 79 K. 03 f. el járultak és pedig az I. o. 2 K. 28 f.; a II. o. 5K. 70 f.; a III. o. 5 K. 80 f.; a IV. o. 4 K. 80 f.; az V. o. 15 K. 90 f.; a VI. o. 10 K. 80 f.; a VII. o. 6 K. 15 f. és a Vili. 27 K. 60 f. el. Az ugyancsak a tanulók által gyűjtött és jótékony czélokra fordítandó havi krajczárokból az egyetemes gyámintézetnek 60 K.; a „Bölcsészethall- gatók segítő-egyesületének“ 10 K.; a Nagyváradi ág. h. ev. egyházinak templomépitésére 10 K.; a „Kolosvári és Váczi siketnéma intézeteknek“ 5—5 K.; a „Vakokat gyámolitó országos egyesületinek 5 K. és az „Eöt- vös-alap által létesítendő Vörösmarty ösztöndíjalapnak“ 5 K. jutott. Ifjaink tehát ez évben összesen 342 K. 63 fillt. adakoztak jótékony és hazafias czélra. Egészségi viszonyok. Tanulóink egészségi állapota a lefolyt tanévben, leszámítva nehány súlyosabb természetű betegséget, mely miatt két tanuló kénytelen volt intézetünket el is hagyni, általában kedvezőnek nevezhető. Jár­ványos betegség ez évben nem fordult elő.

Next

/
Thumbnails
Contents