Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1899

4

Szónoklatai, melyeket mint igazgató országos és iskolai ünnepek és adhortatiók alkalmával tartott, magvas, szellemes tartalmuknál és sajátszerü, talpraesett előadási modoruknál fogva megtették mindig a kellő hatást. A gyakorolt szónok, ki rögtönzéseivel is magára vonta a figyelmet, nemcsak a múzsáknak szentelt csarnokban, hanem nemzeti, vagy iskolai gyász- és emlékünnepek alkalmával az Isten nyílt ege alatt is remekelt.

Különben so’se tolta fel magát a közéletben sem, mert szerény, igénytelen ember volt. Távol volt tóle a s-ereplési viszketeg, a fitogtatás, mit annyira megutált.

Innen van, hogy a társaságban keveset beszélt és inkább a szemlélő szerepével érte be, nem szeretvén avatkozni a köznapi kérdések meddő vitáiba, melyek közt legfeljebb egy egy humoros megjegyzéssel, vagy jókedvű mosolylyal, vagy heves mozdulatot téve nagyöklü kezével, adott kifejezést helyeslésének vagy bosszúságának. Nincs eset rá, hogy ez a kéz valaha tanítványai közül egyet is megfenyített volna, pedig ö a régi iskolából való volt, a hol még a bot is járta. Ilyen volt az iskolában és a közéletben, szántszándékkal senkit meg nem sértett. Azért fogadták örömest társas körökben az őszinte, jószivü, egye- neslelkü embert és meg nem tagadták tőle a közbecsülést még azok sem, kik vele egyet nem értettek.

A boldogult jeles tanférfiu, a haza és egyháza hü fiának hült tetemei junius hó 7-én, délutáni 3 órakor helyeztettek örök nyugalomra gyászpompával, az intézet felügyelősége, fentartó testületé, a helybeli tanintézetek, az iglói, lőcsei, podolini középtanodák képviselői, a vidéki papság, a helyi közönség általános, mély részvéte mellett.

Legyen áldott emlékezete!