Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1898
4 a börtönök ajtai és száz meg száz politikai fogoly visszanyerte szabadságát és visszaadatott édes öveinek. Igaz, hogy a politikai események kényszerítő hatalma is közreműködött, de ezen idő óta a császárné lett a magyar nemzet szószólója, védöan- gyala; tanulmányozni kezdte a magyar nyelvet, megtanulta azt nemcsak nyelvtanilag, hanem a társalgási nyelvben is oly elö- haladást tett, hogy az általa megkedvelt magyarjaival azok anyanyelvén beszélhetett és társalkodhatott. Mennyire szerette Magyarországot azt bizonyítják ezen szavai: »Ha másutt rosszul mennek a császár dolgai az nekem nagyon fáj, de ha Magyarországon mennének rosszul, az engem megölne. * Bekövetkezett a koronázás; a feledés és engesztelődés fátyola borult a szomorú múltnak gyászos emlékeire. A magyar nemzet újra alkotmányos jogainak élvezetébe lépett és azt nagy részben Erzsébetnek, koronás királynőjének köszönhette. Ezen idő óta szivének egész melegével átkarolta Magyarország érdekét; nyomort enyhített, vigasztalt, boldogított; az árváknak ápolása és nevelési köröl kimondhatlan érdemeket szerzett magának. Találóan és helyesen jegyezte meg gróf Zichy Nándorné, midó'n Erzsébet királyné ö Felsége az 1880—ik évben személyesen elnökölt a magyarországi vörös keresztegyesület alakuló közgyűlésén; »Mint ragyogó csillag emelkedik felénk, velünk érez, velünk működik, ö egész a miénk.« Valóban a magyar nemzet Nagyasszonya, édes anyja, védő- angyala lett és ezen védőangyaltól megfosztott bennünket Lu- cheni nevű elvetemült gonosztevő tőrdöfése. Fájdalmunkban azt mondhatjuk, a mi Virgilius Aeneisének VI. könyvében a 883. sortól kezdve olvasható. Anchises ugyanis az orcusban a fiatal Marcellus korán bekövetkezendő halála miatt keseregve igy szól: ..............Manibus date lilia plenis, Purpureas spárgám flores, a nimamque nepotis His saltern accumulem donis, et fungar inani Munere .... Adjatok liliomot teli kézzel, hadd hintsek sötétszinü virágot,
