Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896

27

vészies« irályban. Az egyszerű török igék helyett is nem egyszer használtak szükségtelenül oly összetételeket, • melyeknek egyik része arab vagy perzsa infinitivus vagy participium, másik része a török „etmek, ejlemek, kiírnak, bujurmak, olmak“ igék egyike volt.

A versírásban még inkább érthető volt ez a nyelyvkeverés. A költők úgy alak, mint tartalom tekintetében a perzsa és arab költészetet utánozták s az ütemes nemzeti versformákat elvetve időmértékes, tehát oly verseket Írtak, melyek a tiszta török nyelv szellemével egyáltalában össze nem férnek, A rimelésre a török nyelv távolról sem volt oly alkalmas, mint akár az arab, akár a perzsa s igy a rim és mértékszinte kényszeritette az Írókat a kölcsönvételre. Ilyen eljárásra különben már a perzsa irodalom is jó példaként állt a török irók előtt ; Háfiz ép oly ok nélhül használ sok arab szót, mint Szaadi és mások. Az első török fejedelmek udvarában pedig tudvalevőleg kezdetben a perzsa műveltség s a perzsa nyelv volt uralkodó.

Ép úgy mint nyelv, úgy tartalom tekintetében is teljesen nemzetietlen yolt az oszmánok régi költészete, mely különben sem volt sokkal más, mint csengő bongó rim és szóvirág, igaz érzés és gondolat híján.

Azon irók, kik a nyugati népek irodalmával megismerkedtek, belátták, hogy az irodalom irányát s az irodalmi nyelvet gyökeresen át kell alakítani, ha az irodalom által a népnek szükségessé vált öntudatra ébresztését elakarják érni, mert csakis a nemzeti öntudatra való ébredés, a nemzeti eszme megerősödése s kultusza mindannak, ami török, nyújthatta a nép megmaradásának biztosítékát.

A nemzeti öntudatnak addig nyoma sem volt. A »Magas Porta« nem török, hanem mohemedán udvar volt. A törökül beszélő szivében sem lakozott török, hanem muszlim büszkeség. A nyelvbeli különbség nem volt oly nagy válaszfal a török birodalom lakossága közt, mint a vallás.

Az ifjú török irók, kik a nyelvreform munkáját kezükbe vették, buzgó hivei voltak ugyan a prófétának, s mint ilyenek a nyugatot gyűlölték is, de azt belátták, hogy a török nem azonosíthatja magát egyszerűen a »muszlim« fogalmával, ha mint nemzet fenn akar maradni. Ezért szóltak az új iránylapjai oly elkeseredéssel a nyugati hatalmak befolyása ellen, ezért emlegették egyre a régi dicsőséget, ezért feszegették egyre azt az eszmét, hogy minden igaz hazafinak legfőbb büszkesége legyen e szó: »Én oszmánli vagyok.«

Az uju irók csoportja a »jeune Tarquie« meg is indította az ujjá- alkotás munkáját. Lefordították a nyugati, különösen a franczia irodalom jelesebb termékeit s azok példájára Írtak eredeti müveket is.

Azok közt, kik a nyelvreform terén halhatatlan érdemeket szerez-