Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
25 Dzsengiz elálmélkodott s akit az Indus melletti csata után, bár alig maradt hetvened magával, még Dzsengiz mongoljai sem mertek üldözőbe venni, az már igazán Firdúszi lantjára méltó dalia. Ez a hős alak kápráztatta el Kemál bej elméjét is; csak az a baj, hogy túlságosan kápráztatta el. A darab dialogizált történet sok tekintetben, bármennyire törekszik is a szerző a tragédia magaslatára. A cselekvény körülbelül Dseláleddin trónraléptével, illetőleg atyjának, Mehemmednek halálával, indul meg s Dzseláleddin bús halálával végződik, miután a hőst egy örökös harczokban, küzdelmekben, lelki viaskodásokban eltelt életnek minden viszontagságán végig kisértük. A költő az igaz történetet regényes vonásokkal himezte ki, s ezek között Dzseláleddin első nejének Nejjirének sorsa mély tragikumával igazán megragadó. A hű nő, ki férjét imádásig szerette, Dzseláleddin- nek vesztett csatája után, fiával együtt az Indus hullámai alatt lelte koporsóját. A mit Kemál bej a keleti történetirók hiteles adatain a cselekvény egysége czéljából változtatott, arról ugyanezen darabnak előszavában hiven beszámol. Különös egy előszó, az igaz: maga egy egész könyv; s a mi még különösebb, nyomtatásban is megjelent, még pedig első Ízben Ebuzziá Teviik bej lapjának hasábjain, majd külön kötetecskében az Ebuzzia-féle kis könyvtár 69-ik számaként; mig maga a színdarab, mely elé csak tanulmányképen Íratott, csak az említett töredékekben hagyhatta el a sajtót. Kemál bej komoly históriai és dramaturgiai tanulmányok alapján irta meg e darabját, s hogy még sem vált kifogástalan drámává, az csak a tárgy szerencsétlen választásának tudható be, mert Kemálnak különben volt érzéke a színpadi technika iránt, s egy oly igazi tragikus tárgy, mint S. Számi bejnek »Beszá« czimű drámájáé, az ő keze alatt a világirodalomban is számot tevő, sőt párját ritkító tragédiává lehetett volna. Azonban itt azt is meg kell jegyeznünk, hogy ily esetben ugyanaz lett volna sorsa, mint Katona Bánk-bánjáé: Törökországban alig lett volna képes valaki felfogni és méltatni. Hiszen S. Számi bej is azon panaszkodik a »Beszá« előszavában, hogy darabjának előadásakor sok volt a taps, az éljen, de a közönség azt nem annak szánta, a mire ő várta. Fettáh aga, a darab hőse szinte visszatetszést szült, pedig annak kellett volna megrendíteni a hallgatóságot sorsának, jelleméned lesújtó, de magasztos tragicumával. A mi a darabnak, értve Dzseláleddint, nyelvezetét illeti, az néha igazán bámulatos szép és költői s hasonlatai szinte káprázatosak, azonban helylyel közzel a dictió, különösen a harag, a szenvedély kitörésekor a szertelenségbe téved. Mindent összefoglalva, Dzseláleddinnel, Kemál bej nem haladta
