Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
6 látta, belenyugszik abba, hogy el kell válniok, mert Iszlám bejt a haza hívja a csatatérre s ő is tudja már mi a haza. Iszlám bej távozik, de nemsokára egy önkéntes csapat élén vonul el Zekkie háza előtt. Lelkes beszédet tart katonáihoz, lángoló hazaszeretetre, önfeláldozásra buzdítja őket s végre igy szól: »A ki engemet szeret, az tőlem el nem marad.« Zekkie is hallja a beszédet, lelkében egyre viszhangzik a szó: A ki engemet szeret, az tőlem el nem marad. Férfi ruhát ölt magára s bármennyire kéri öreg dajkája, elmegy kedvese után. Szilisztria ostroma javában folyik s az önkéntesek közt ott van Zekkie is, kinek Szidki bej, a vár parancsnoka szívesen megadná az engedélyt a távozásra. Zekkie azonban nem akar elmenni, azzal okolva meg maradását, hogy ha ölni nem is, meghalni tud a hazáért. Csudál- kozva hallgatja Szidki bej a leány elszánt beszédét s úgy tetszik neki, mintha az a gyermekes arcz ismerős volna. — E közben heves tusából tér vissza Iszlám bej. Társai majd mind elestek; de a leggyengébb bukásának is legalább két ellenség halála volt az ára. Iszlám maga is súlyos sebeket kapott mellén s kimerülve hullt Zekkie karjai közé. A sebesültet elviszik s Zekkie is elkíséri, hogy ápolóként mellette maradjon. Rusztem bej és Szidki bej sokáig beszélgetnek egymással s végre kitűnik, hogy Szidki nem más, mint Rusztemnek régi jó barátja, Ahmed bej, kit egykor, mivel feljebbvalóinak gonosz parancsát nem teljesítette, megfosztottak rangjától s ki szégyenében mindent odahagyva vadon erdőbe vonult, mig végre sok szenvedés, sok lelki gyötrelem után, rászánta magát, hogy álnév alatt visszatér a hadsereghez s visszaszerzi becsületét. Sok sorscsapás érte világéletében: neje és figyermeke meghaltak s egyetlen leánya alig egy pár napja hogy elhagyta a szülei házat s eltűnt Monasztirból. Mélyen meg van hatva mind a kettő s új kézszoritással erősitik meg a régi barátságot. Iszlám bejt betegsége alatt Zekkie ápolta s mikor végre magához tér a hős és hallja az ágyúdörgést, szive felbuzdul s örömmel vallja be, hogy tévedett, midőn azt hivé, hogy nincsen a hazának negyven embere, ki szívesen áldozná érte életét. Lázas álmaiban úgy rémlett előtte, mintha mindig- Zekkie lett volna oldalánál s most, hogy öntudata visszatért, kérdi is ki van szobájában. Zekkie kezdetben el akart előle rejtőzni, azonban még is megtudja a hős, hogy kedvese őrködött felette, kedvese ápolta, gyógyította sebeit. Az ostromlott törökök helyzete egyre súlyosbodik; a szüntelen rohamok alatt fogy az őrség, fogynak a készletek s Szidki bej kénytelen belátni, hogy ha felszabadításukra nem jön új sereg, végső eszközhöz kell tolyamodniok. Terve az ellenség puskapor készletének felrobbantása s végre, sok meghányás-vetés után, Iszlám bej, Zekkie és Abdulláh csaus
