Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1895

i özvegye, Wittényi Ernő, Dr. Schwarz Jenő, Payer Hugó, Gornides Tamás, Steiner Sámuel, Stenczel Hugó és neje, Sólyomi József neveit, a kik nagyobb számú könyvet ajándékoztak könyvtárunknak. Az intézet leg­nagyobb jóltevőjének, Jóny Tivadarnak neve a lyceumi könyvtár történetében is a legragyogóbb: 15300 műből álló becses könyvtárának hagyományozásával könyvtárunk elsőrangú vidéki könyvtárrá emelkedett. Szerény kezdetének megfelelően, szerény helyen is húzódott meg sokáig, a régente fából épült intézetnek egyik szobájában. Azóta is többször cserélt helyet, mig végre 1865-ben elfoglalta mostani helyét: a régi lyceumi épületnek majdnem teljes második emeletét, kezdetben két, 1889 óta három termét. 1884-ig két teljesen elkülönített részből állott, a tulajdonképeni nagy könyvtárból és a magyar könyvtárból. Ez utóbbi 1840-ben alapittatott a régibb magyar önképzőkör könyvgyűjteményéből és a helybeli polgári olvasó egyesület adományaiból. A két könyvtár, a mely külön-külön könyv­tárnok gondozása alatt állott, 1884-ben, a könyvtár ^rendezésének évében, egyesíttetett. 1888 óta azonban ismét két — habár egy könyvtárőrre bízott — részből áll, a mennyiben a Jóny-féle könyvtár teljesen különálló egészet képez. A könyvtár gondozásával megbízott tanárok teljes névsorát adatok hiányában lehetetlen megállapítani. Csak 1821-től kezdve vannak erre vonatkozó adataink és ezek is hézagosak 1821—1936-ig Kralovanszky István, 1837 —1840-ig pedig Zittovszky Lajos volt a könyvtár őre. 1840 óta a philologia tanárának kötelességei közé tartozott a könyvtár gondozása is. Ez év óta 1853-ig Stenczel Hugó, 1853—1895-ig Palcsó István volt a nagy könyvtár őre. A magyar könyvtár őre itteni tanároskodása idejében, 1842—1848-ig Hunfalvy Pál, hírneves tudósunk volt, ki mint a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárnoka halt meg; 1852—1856-ig Wéber Ármin, 1856—1858-ig Lindner Ernő (jelenleg akadémiai könyvtárnok), 1858—1884-ig Scholcz Frigyes tanár. Palcsó István elhalálozása után Zvarínyi Sándor igazgató és Dr. Losonczi Lajos tanár végezték ideiglenesen a könyvtárosi teendőket egészen 1895 augusztus 11-ig, a mely napon a pártfogói közgyűlés az utóbbit meg­választotta könyv- és levéltárnoknak. — Az állás hosszú időn át semmi­féle fizetéssel sem járt; csak 1861 óta részesült a könyvtárnok némi fizetésben, a mennyiben a dr. Smith A.-féle 105 frtos alapítványnak kamat­jait ezóta élvezte. Csak legújabban, 1885 óta részesül 1UO frtnyi tisztelet­díjban. A könyvtár gyarapítását czélzó alapok csak a legszükségesebb művek beszerzését teszik lehetővé. A legrégibb időben, úgy látszik, csak aján­dékok útján gyarapodott; 1772 óta, a pártfogósági közgyűlésnek akkor kimondott határozata szerint, minden egyes tanuló ifjú 1 frtot tartozott 14

Next

/
Thumbnails
Contents