Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1894

40

Ha van valami, a mi a mélyen sújtott szülök fájdalmát enyhítheti, úgy bizonyára a szépen nyilvánult részvét lehet az. Adjon az Úr gyógyító balzsamot a szülök sajgó szivére.

November 1-én osztálytársai — az igazgató és nehány tanár jelenlétében — koszorút tettek sírkövére s midőn az ifjúsági dalárda gyászdala elhangzott, könnyes szemekkel mondottuk e szavakat: Isten veled! Nyugodjál békében!

A tanárok sorából elragadta a halál April 21-én P a 1 cs ó Is t v á nt, a görög nyelv tanárát, a Lyceum egyik oszlopos férfiát — ki 42 évet töltött a tanári rögös pályán, intézetünknél. Halálának hire úgy hatolt reánk, mint mikor a villám csap le derült égről. Senki sem akarta elhinni, hogy az, a ki még fél tizenkettőkor délelőtt nyilvános gyűlésen szónokolt, délután 4 órakor már nincs többé az élők sorában. És még is úgy volt; a kiváló philologus, idealista és humanista, nincs többé. Vezérünk, — intézetünk büszkesége volt; tisztelettel hajoltunk meg előtte mindig. Ott nyugszik már — a holtak birodalmában, honnan nincs már többé visszatérés. Nem fogja már többé az örök szépet és jót hirdetni, ajka elnémult örökre. Mielőtt a toll kiesett kezéből — a késmárki Lyceum monographiájának megírása által: »exegit monumentum aere perennius«.

Tanár és nevelő, ember és magyar volt.

Tanára és nevelője volt nemcsak tanítványainak, hanem még tanártársainak is; és mi szívesen és sokat tanúltunk tőle, sokszor nyitotta fel előttünk ismereteinek gazdag tárházát. Ember volt, — nem félember, hanem egész ember a szó legnemesebb értelmében.

Magyar volt 1848—49-ki nagy napoktól kezdve — halála perczéig. Becsülettel a lelkiismeretesen teljesített munka öntudatával végezte pályáját, mint a jó katona a csatatéren halt meg; mert csatázott, küzdött szóval és Írásban, tanított élete utolsó perczéig. mig csak bírta, mig ki nem dőlt. És valamint a háborúnak is vannak rendesen hős áldozatai, úgy a kötelességtelj esités az önzetlen és önfeláldozó munkásság halottait és hősöknek nevezhetjük. És ö 42 évig hösködött e téren. Z. P. püspök úr ezeket Írja róla részvétiratában: »Oszlopos férfiú volt ö, régi tanár a javából, egyházias lelkülettel, minden jóban lelkesen résztvevő tudós és kedves férfiú, kiben öszhangban működtek közre mindazon jó tulajdonok, melyek a mai kenyérrágó, önző világban egy szebb világ ideáljait tündököl tetik s nemes példát adtak a közreműködés minden terén, hasonló törekvéssel a vezérelvek valósítására.«

Ezzel kapcsolatban alább így folytatja: »Legkiválóbb intézeteink kénytelenek a tanügy nagy kárára oszlopos férfiak helyén rózsakarókkal megelégedni s elszomorodva látni, miként fogy ily futó káplánok közreműködése mellett: kedv a régi principálisok lelkében, tekintély igaz professorok daczára, siker a padokban és a közéletben, nagy hírneve a százados lyceumok és gymnasiumoknak.« J. L. műegyetemi tanár pedig ezeket Írja részvét-