Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1892

kivilágítással és lampionmenettel ünnepelte meg az ifjúság és a lyceum udvarán Magyar Lajos, Lénárd Ede és Sonnenschein Jakab intéztek az odagyült közönséghez lelkes szónoklatokat. Jun. 8-án nyilvános isteni tisztelet volt az ev. templomban, 9-én pedig az ifjúság számára külön iskolai jubileumot rendezett a tanári kar a lyceumnak e czélra lelkes úrnők által szépen feldíszített nagy au­ditóriumában. Ünnepi szónok Losonczy Lajos tanár volt; Magyar L. megható imát mondott, Sonnenschein J. elszavalta Scholcz Fri­gyes tanár alkalmi ódáját, Lénard E. pedig saját sikerült ódáját- A jubileum alkalmából Ő Felségeiknek, Lumczer Károly lyc. ügyész úr állal ajándékul adott arczképei a lyc. iskolai tanács határozatá­ból diszes keretbe foglaltattak s a nagy auditóriumban elhelyez­tettek. Azon kívül az 1848-ik évi eszmék emlékére évenkint már- czius hó 15-én Votisky Károly, mint a magyar önképzőkör elnökének vezetése alatt a felgymnasiumi ifjúság hazafias érzülettől indítva ünnepélyt szokott rendezni, mely a lyceum nagy termében a felügyelőség, tanárok és többnyire nagyszámú közönség jelenlé­tében az egyes tanulók által tartott alkalmi beszédek, felolvasások, szavalmányok valamint az ifjúsági dal- és zeneegylet előadásaiból összeállított műsor szerint diszes rendben szokott lefolyni. Ugyanazon eszmekörhöz tartozik azon nemzeti ünnepély, mely úgy mint széles e hazában a késmárki városi hatóság által is a nagy hazafi Kossuth Lajos 90-ik évi születésnapja emlé­kére 1892-ik évi szept. 20-án rendeztetett; mely alkalommal a vá­rosi vendégfogadó nagy termében számos közönség és úgy a lyceum tanárai és tanulói is összegyülekezvén, — Cserépy Nándor polgár- mester megnyitó szavai után Kéler Pál ügyvéd tartá az ünnepi emlékbeszédet, melyben Kossuth Lajos elévülhetlen nagy érdemeit jellemző vonásokban és lelkes szavakkal méltatta; Linberger István ev. lelkész hatásos imát mondott; továbbá Szabó Károly VIII. o. t. Ormódy Bertalan „Kossuthoz“ czimű ódáját szavalta és végül Schwartner R. városi tanácsos a jelen volt késmárki születésű 1848/9-iki honvédek nevében tartott lelkes beszédet. Ezt az ünne­pélyt is az ifjúsági dalárda zengzetes énekével kezdte meg és fe­jezte be. 12. Intézetünk nagyérdemű pártfogói, jótevői és tanárai tiszteletére s emlékére is kegy eletes ünnepélyek rendeztettek és azok, valamint másoknak is a tudomány és hazai közművelő­dés terén kivivott érdemeinek feltüntetése által az ifjúság hálás kegyeletérzése felébresztetett és törekvésének hasonló eszményi irány kölcsönöztetett. 91 d) A Mdr- czius 15-iki ünnepély. e) Kossuth Lajos szüle­tésnapjának 90-ik évfor­dulója. Kegyelet­érzület fel­ébresztése.

Next

/
Thumbnails
Contents