Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1892

33 ügyi m. kir. minisztérium 1891. évi junius 23-án 14581. számú leiratában emelt kifogások megvizsgálásáról. E biz. jelentés a tan­intézet helyiségeire vonatkozó ki f o gás t illetőleg jelzi, hogy a régi lyceum szomszédságában egy 8 tantermet magában foglaló kétemeletes uj iskolaépület f. é. szept. hó elején már tető alá kerül s az 1893. szept. 1-jével megnyiló tanévre használatba lesz véve; mellette pedig a régi épület a szükségnek megfelelően át­alakíttatván, a szertárak s egyéb helyiségek számára fog szolgálni. A tanulmányi eredmény kifogásolt hiányaira nézve pedig azon meggyőződését fejezi ki a kér. bizottság, hogy a hi­vatása színvonalán álló tanintézet és tanári kara ellen e részben emelt nehézmények, a tankerületi főigazgató és a lyceum pártfo- gósága közt felmerült félreértésből származhattak annal inkább, mert ugyanazon kormányközeg már a következő tanévben szerzett tapasztalatai nyomán a tanulmányi eredmény felett megelégedését, sőt elismerését nyilvánította. E biz. jelentéssel a késmárki lyceum veszélyeztetett régi jó hírneve teljesen helyreállván, azt a közgyűlés megnyugvással tudomásul veszi. — Hogy pedig a kés­márki tanintézet ügye az egyházkerületi gyűlés által a tényállásnak megfelelő ily módon lett elintézve, az Gresch Ágost és Zvarínyi Sándor, mint ezen gyűlésre kiküldött lyceumi képviselők által az isk. tanácsgyülésen aug. 20-án tett jelentés szerint leginkább Strauch Béla, felkai lelkész, mint a fentemlitett kér. bizottság volt jegyző­jének köszönhető, ki a késmárki viszonyokat tárgyilagosan és liiven ecseteié s a mellett a lyc. pártfogóság és tanárok működését kel­lően méltányolá. Azért is nevezett lelkész úrnak, valamint a kér. bizottság egyéb tagjainak nem külömben a lyceum fentnevezett képviselőinek is intézetünk érdekeinek és jogainak erélyes támo­gatásáért az isk. tanács részéről hálás köszönet szavaztatott. Az 1892. novemb. 26-án tartott lyc. iskolai tanácsgyülésen ennek elnöke azt az örvendetes hirt hozta annak tudomására, hogy a tanoda főépülete és tornacsarnoka tető alá került és hogy e szerint a vállalkozók az évre elvállalt kötelezettségeiknek nagyobbára megfeleltek; miért is — úgymond — az építkezési bi­zottságot szakértelemmel és ügybuzgósággal egybekötött működé­séért elismerő köszönet illeti; egyszersmind reményli, hogy ha az ajtók-, ablakok-, padok- s a belső berendezéshez tartozó egyéb bútorokra nézve az előmunkálatok még e tél folyamán megkezdőd­nek, akkor az egyházkerületnek adott ígéretünket be fogjuk válthatni s isten segedelmével 1893. szept. 1-én már az uj épületben kez­detét veheti a tanítás. Jelentés arról, hogy az uj isk. épület tető alá került. 3

Next

/
Thumbnails
Contents