Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1890

kamatjaiból valamint egyéb ajándékok által gyarapodott. Az 1886-ik évi kimutatás szerint 950 kötetet és nehány száz folyoirati füzetet tartalmazott. Az ifjúsági könyvtár német része az 1820-ikévóta 1848-ig fennállott ifjúsági német társaság szerzeménye- és egyéb adományok­ból, valamint a nagyobb könyvtár kiszemelt könyveiből alakult. 1886-ban körülbelül 1000 kötet- és számos füzetekből állott. Ezen kisebb könyvtár évenkint részint hazai könyvkiadók olvasó- és kézi könyvekből álló adományai, részint az iskolafelszerelési pénztárból vásárolt szótárak és egyéb kézi könyvek által szapo- rittatik. Ezen régibb keletű kétféle ifjúsági könyvtáron kivül újabb időben keletkezett még három külön könyvtár, mely az ifjúság újabb irodalmi, természettudományi, földrajzi, ethnographiai és történeti ismereteinek bővítésére szolgál, ú. m. A magyar ön­képző kör könyvtára, mely 1878-ban Votisky Károly tanár mint annak elnöke, indítása és útmutatása mellett alapittatott és azóta részint tagsági dijakból vásárolt, részint ajándék utján bejutott művekkel szaporodott. Ez 1886-ban 700 kötet- és sok folyóiratból állott. Szintúgy a német önképző kör könyvtára, mely nehány év óta részint a kör tagjainak befizetéséből beszerzett, részint aján­dékozott művekkel szaporodott, 1886-ban k. b. 200 ktből állott. Azon kivül van még egy ifjúsági iratokból álló könyvgyűjtemény az algymnásiumi tanulók számára, mely az olvasó tanulók által befizetett dijakból évenkint szaporittatik. Ugyanezen évszakban (I862—87) azon tanszerek is, melyek közvetlen a tanításnál használtatnak, a felszerelési pénztárból részint újabbakkal lettek kicserélve, részint bővítve. Ezekhez tartoznak: Az egyes tantermekben lévő fali táblák és rajzeszközek; fali abroszok, még pedig: földrajzi térképek (15), történelmi térképek (16), atlaszok (2), földrajzi és égteke (4), mértani testalakok (30), jegyecztáblák (100), jegyeczminták (136), állatképek (5 tábla), rajzminták (1390 lap), szótárak (50) melyek a tanulóknak használatra kölcsönadatnak. A könyvtár rendezése ügyében 1873-ban a lycealis köz­gyűlés által Stenczel Hugó lyc. felügyelő elnöklete mellett bizottság neveztetett ki, mely azt találván, hogy a régibb könyvtári feljegyzések, melyeket még Kralovánszky István egykori tanár és könyvtárnok tiszttársaival együtt elkészített volt, a könyvtárnak azóta történt elhelyezése s szaporodása következtében hasznavehetlénekké lettek, azért Palcsó István könyvtárnokot bizta meg egy uj rendezési terv elkészítésével, ki egyszersmind a közgyűlés által ezen általa készített és helyesnek talált terv szerint foganatosítandó rendezési munkával Az ifjúsági német könyvtár. Az önképző körök és az algymnási­umi tanulók könyvtárai. Tanszerek. A könyvtár rendezése 1884.

Next

/
Thumbnails
Contents