Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1886

20 A tanári kar megértve és felfogva magasztos feladatát, oda hatni igyekezett, hogy a tanulók lelki tehetségei tapintatos és szakavatott oktatás valamint öntevékenység által is kifejlesztessenek, tudományos ismereteik köre mindenoldalulag tágittassék s egyszersmind azok kedélyélete, vallásos érzelme, szüleik iránti kegyelete és édes hazánk iránti szeretete ápoltassék. A tanárok ezen törekvése és fáradságos munkája megtermé gyümöl­cseit, mert ez évben is a tanuló ifjúság nagyobb része örvendetes elő- haladást és szeplőtlen erkölcsi magaviseletét tanúsított. Egyesek, kik szor­galom hiányából a tudományokban hátra maradtak, vagy a kik magukról megfeledkezve az hiedelem és a törvény ellen vétkeztek, tanáraik által buz- dittattak, intettettek, fedettek, és fenyittettek; négy pedig, kik a tanári kar intései, fedései, sőt szigorú fenyíték alkalmazása által nem voltak javítha­tók, tanintézetünkből kizárattak. Jótékonysági mozzanatok. A tanuló ifjúság ezen évben is, a rozsnyói ágost. hitv. evang. árvaház javára 31 frt 15 krajczárt adakozott úgy szin­tén az evang. gyámintézet javára 40 forintot gyűjtött mely a tanév végez­tével az egybázkerületi gyámintézet pénztárnokának nagytiszteletü Csiskó János úrnak küldetett el. Iskolai ünnepélyek. A tanévet megnyitó és bezáró ünnepeken kívül október 4-én O királyi Felségének neve napja alkalmából tartott isteni tiszteleten teljes számban vett részt a tanárokkal a tanuló ifjúság. Egészség ügy. Az egészségi állapot talán évek óta nem volt oly ked­vezőtlen a tanulókra nézve mint a lefolyt 1886—87-ik tanévben. — Az őszi hónapokban országszerte felmerült kolera érintetlenül és bántatlanúl hagyta ugyan tanulóinkat, de a téli hónapokban, nyolcz súlyos betegségi eset fordult elő, melyek közül három halállal végződött. Séra Dezső IV. osztálybeli magántanulónk, ki a Késmárkhoz egy órányi távolságban fekvő Zsákóczön az ottani evang. lelkész urnái lakott és annak vezetése alatt a teendő magán vizsgára készült, ugyanott deczember 25-én bélgyuladásban meghalt és 27-én eltemettetett. — A boldogultat bánatos édes atyja és idősebbik íitestvére a késmárki evang. lyceum két tanára és a lyceumi dal­egylet tagjai kisérték az örök nyugalomhelyére. — A kérlelhetlen halál azonban nem elégedett meg egy áldozattal, hanem elragadott még két törekvő és szorgalmas nyolczadik osztálybeli tanulót, Oláh Gábort és Gya- logay Bélát, kik hagymázban haltak el és pedig az előbbi februárhó 5-én; az utóbbi márczius hó 17-én. A temetésük közrészvét mellett, nagyszámú városi közönség, a tanári testület a tanuló ifjúság és a kesergő szülök je­lenlétében ment végbe. — Legyen áldott ezen három szép reményű, de korán elhunyt ifjú emléke; béke lengjen poraik felett. Adományok. 1. Főtisztelendő Kimák Antal ökörmezei görög. kath. lelkész ur még a múlt. 1885—86 tanév végével 30 frtot adott át a lyceum

Next

/
Thumbnails
Contents