Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1884
8 az önfentartás ösztöne csak hamar visszaadta a lakosoknak az eszméletet, kik is fegyvert fogva a városból kitörtek és egyesülve a fent említett, kirabolt községek lakosaival, megtámadták a lőcseieket, kik idó'közben a Késmárk és Hunfalu közt fekvő' Kis-Szál ók nevű helységig hátráltak. Négy óráig tartó heves és elkeseredett harcz fejlődött ki, mely a lőcseiek teljes legyőzetésével és megszalasztásával végződött. — A győztesek meg nem elégedve a barcztéren heverő kilenczven lőcsei lakos hullaival a menekülőket üldözőbe vették és a kit utólertek, levágták, úgy hogy a futás közben sokkal több veszett el mint a csatában. A lőcseieknek ezen iszonyú vereségét mutatja azon körülmény is, hogy az előkelőbb polgárok közül egyedül Pausch- ner Gergely nevű tanácsnok érkezett megsebesités nélkül vissza Lőcsére. A késmárkiak felhagyván az üldözéssel, a kilenczven halottat a csatatéren, mely a mai napig „Csatarétnek“ (Schlachtwieschen) neveztetik egy közös sírba temették és 51 fogsába került lőcsei lakossal, mint győzők, diadalmasan tértek vissza városuk körfalai közé. Habár a késmárkiak közül is nehány megöletett és sok megsebesittetett s e szerint nem csekély számú család gyászba borúit, mégis mindenfelé lehetett a győzelem érzetétől hevülő polgárok e dicsekvő szavait hallani: „Megadtuk nekik; ezek ugyan nem jönnek többé vissza Késmárkra.“ Az 51 fogoly, kik közül a késmárkiak nyolczat lefejeztettek, minthogy börtönük falát áttörvén megszökni akartak, ugyan oly sanyarú sorsra jutott, mint azok, kik Igló mellett fogattak el, míg nem Leibitz városának krónikája szerint (ad annum MHXXXII) 200 forintnyi váltság díjért és két lóért, melyeket e czélra Lőcse városának plébánusa adományozott szabadon bocsátva vígan tértek vissza szomorkodó családjaikhoz. Habár ezen csata óta 5 éven keresztül nagyobb mérvű Összeütközések nem fordultak elő, még sem tért vissza a béke és egyetértés a két város polgárai közé és a súrlódások és portyázások különösen a késmárkiak részéről folytonosan tartottak s azért szívesen üdvözölték a lőcseiek Katzianert, Ferdinánd vezérét, ki az 1533-ik évben két nappal Simon és Judae után 500 nehéz fegyverzetű lovassal és 400 gyalog katonával Lőcsére ért, azt hívén, hogy őket a késmárkiak ellen védelmezni és őket megboszúlni fogja; de midőn Katzianer a késmárkiak ellen mit sem téve már Szent-András napján virra
