Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1878
21 5. Az ifjúsági dalárda és zenekör több városi műkedvelő közreműködése mellett a szegedi vizkárosultak javára f. ó. márcz. 29-én hangversenyt rendezett, mely a nevezett ezólra 156 frtt. jövedelmezett. Az ifjúság tekintettel a nemes czélra a hangverseny költségeit maga viselé. 6. Felgymnasiumi növendékeink őszszel a Tátrára tettek Klein Pál tanár vezetése alatt nagyobb kirándulást. 7. Azon nagy veszteség, mely nem csak az evang. protestáns egyházat, hanem az egész országot Zsedényi Ede, országgyűlési képviselő és az ág. hitv. evang. egyház főfelügyelője elhunytával érte, alkalmat szolgáltatott a tanári karnak, hogy a dicsőültnek nagy érdemeiről megemlékezve, az ifjúság valláserkölcsi érzelmeire hathatott. Jelen volt az összes ifjúság a helybeli község által a nagy halott emlékezetére márcz. 30-án rendezett egyházi gyászünnepen. 8. Ő Felségeik királyunk és neje ezüst lakodalma alkalmából ápril 24. tartott isteni tiszteleten szintén teljes számban vett részt a tanuló iijuság. 9. Növendékeink egészségi állapota a most múlt tanévben a legjobb volt. Mind a mellett még is egy haláleset fordult elő tanítványaink sorában. Az elhunyt szép reményű tanuló neve Schmidt Frigyes. Meghalt 1878. november 20-án ßuszkinoczon idegláz és tüdőgyuladás következtében. Végtisz- tességón részt vettek tanárai és számos tanulótársai.