Evangélikus egyházkerületi lyceum, Késmárk, 1866

9 J egyzetek. 1. A tannyelv az algymnasinmban, a tanulók többsége német ajkú lévén, fökép német; a felgymna- siumban tulnyomólag magyar, ámbár az egyes tantárgyakban használt kézikönyveknél, valamint a klassikusok fordításánál mind a két nyelv egyiránt alkalmaztatik. 2. A felgymnasiurni ifjúság közül sokan az ü. n. magyar társaság vagy önképeidében, mely Líce­umunknál 1825 óta létezik, az idén is Solcz Frigyes tanár elnöklete alatt dicséretes igyekvéssel folytatták irály- s szavallási gyakorlataikat és a f. évi jun, 2-án szépen rendezett s számos hallgatói közönségtől meglá­togatott örömünnepen hatan saját munkáik előadásával nehány kitűzött díjért pályáztak. Ugyanez alkalommal az ez idén Elischer József tanár által szép sikerrel begyakorolt tanulói dalárda nehány dal előadásával köz tetszést aratott. 3. Egyéb nem kötelezett tantárgyakban, ű. m. franczia és angol nyelvek, rajzolás, müénklés, zene- és testgyakorlásban szinte számosán vettek oktatást illető tanárok és tanítók alatt. 4. A lyceum kormányzata és tanári kara egyiránt ez idén is azon nevelési szabályt követé, hogy tanuló ifjaink ne csak szellemileg a tudományokban kiképeztessenek, hanem erkölcsileg is szivükben nemesi- tessenek. A vallásos érzület ápolására jótékony befolyást gyakorolt a nyilvános isteni tisztelet gyakorlása, melynél minden vasárnap és ünnepnapon, kivéve a hideg téli hónapokat, minden ifjú köteles megjelenni. Ez idén a téli vasárnapokon az algymnasiuini tanulók tanáraik vezetése alatt egy iskolai teremben összegyülekezvén, imával, éneklés- egyik tanártól mondott buzdító beszéd hallgatásával tárták istentiszteletüket. Azonkívül kétszer az évben részt vesz az ifjúság a tanári karral együtt a szt vacsora élvezésében, mely alkalommal az egyházi ünne­pélyt iskolai szokta megelőzni; mint múlt évben ez idén is az ifjúság önkényt adakozott az ev. gyámintőzetre. Nem kevésbé a tanárok komoly buzdítása és tőlük az iskolai törvények értelmében atyai szigorral kezelt fegyelem és gonddal viselt folytonos őrködés jó hatást szült az ifjak erkölcsi viseletére és nemesbítésére. Szép Ízlésük pallérozására és nemes házi foglalkozásra alkalmat adott a házi dolgozatokon kívül a magyar Jönképezde, a dalárdái kör és a könyvtárakból szolgáltatott olvasmány. Romlásra pedig az egyszerű életmódú s jó erkölcsű helybeli lakosság kebelében az ifjaknak kevesebb inger és alkalom adatik, mint talán nagyobb városokban. — A tudományokbani elöhaladásra nézve a tanuló ifjúság nagyobbrésze megüté az egyes osztályoknak elöszabott mértéket. VI. Tanszerek. 1. Könyvtárak. a) A lyceumi nagyobb könyvtár, melyet 1722-ben Bohuss Gyöigy rector könyveinek átadása által alapított, későbben számos jótevők könyvtáraik s pénzadományaik által gazdagították, ű. m. néhai T. Gradeczj Stansith, Horváth Imre, Podkoniczky Ádám rector, Doleviczényi Pál, Schwartner Márton, kinek 1823-ben ha­gyományozott pénzalapitványából évenkint 35 frt. erejéig uj könyvek szereztetnek, Dr. Smith Amand, kinek alapítványából ócska könyvek bekötésére évenkint 6 frt. és a könyvtárnok dijául szinte annyi jut, Nadler Ferencz és Kralovánszky István tanárok, Pongrácz Imre, Fuhrmann Ede, Genersich Keresztély lelkész örökösei stb., — az 4862—ik évben volt kánoni látogatáskor már többet 12,500 kötetnél, sok kéziratot s térképet foglalt magában, azóta pedig szinte részint kegyadományok, részint vétel által gyarapodott. Ajándékok; A nm. m. országgülés kegy. határozatából annak I865/6-iki Naplója; a nm, m. helytartó­ságtól 4 kt., a cs. kir. birodalmi földt. intézettől az intézel évkönyvei, főtiszt, superint. Máday Károly úrtól t kt., mélt. Zsedényi Ede úrtól: Nemzeti könyvtár 20 füzete és Csobáncz rege képekben; dr. Flitlner Józs. úrtól 12 fzt., Fórberger Dán. tanár hagyományából 72 kt., nehány föld- s szépirászati abrosz, Mayer Ján. urlól 3 db. földabrosz, Szilágyi Sánd. úrtól 2 kt., Szontágh Dán. úrtól 1 kt., Sváby Frigyes úrtól 1 kt., Schwarz Gyula úrtól* 1 fzt., özv. Wéber Fanny assz.-tói 9 kt., Hahn Frigyes hanoverai könyvárustól 42 kt. s nehány abrosz, több hazánkbeli könyvkereskedőtől iskolai tankönyvek, u. m. Heckenaszt Guszt. úrtól 46 db., Lampel Rob. úrtól 14 db., Kilian György úrtól 9 db., Rath Mórtól I db , Grill Károlytól 1 db., a lyceumi tanároktól azon folyóiratok, me­lyeket évenkint járatnak. Mind ezen adományokért ezúttal is hálás köszönet mondatik a lyceum jóakaró kedvelőinek. Vétel folytán 1862 óta szereztetett, még pedig a Schwartner Márton- féle alapítvány kamatjaiból: 2

Next

/
Thumbnails
Contents