Újpesti Napló, 2017 (11. évfolyam, 1-15. szám)
2017-03-02 / 6. szám
KÖZTÉR A kommunizmus áldozataira emlékeztünk ww Pillanat „A hősök legfőképpen azt üzenik, hogy a jövő mindig azoké, akiknek van bátorságuk hinni a nemzet jövőjében, és készek ezért cselekedni”- hangsúlyozta dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Újpest Önkormányzata február 25-én két emléktáblánál tartott megemlékezést a kommunizmus újpesti áldozatai előtt tisztelegve. „Minden, ami megtörtént, valóságos része közösségünk múltjának. Erkölcsi kötelességünk életben tartani a közös emlékezetet, embertársaink, nagyszüleink, szüléink ránk örökített tanítását. Mert felelősségre vonni, megbocsátani és nem felejteni: mindhárom erkölcsi kötelességünk, közösségi érdek" - mondta dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, szombaton délelőtt, a kommunizazonban nem múltak el. Sokan legyintenek rá, de nem magától értetődő, hogy Újpesten néhány évtized múlva is magyarul beszéljenek és újpestinek mondják magukat az emberek. Ma a magyar nemzetre nem a kommunista önkény leselkedik, de ideológiák, kultúrák, világhatalmi és gazdasági érdekek próbálják lerombolni, ami nekünk, mágyar embereknek fontos." mus áldozatajnak emléknapján. „Miközben a kommunista hatalom egyenlőséget hirdetett, a rendszer ellenségeit üldözték, és emellett valóságos hadjárat folyt minden ellen, ami a nemzet megtartó erejét jelentette. 1945 után, az értelmiség megfélemlítése és sarokba szorítása után parasztok és munkások ezrei következtek. 1956 ürügyén pedig már az sem számított, ha valaki kiskorú volt: a diktatúra mindenkivel leszámolt, aki másként gondolkodott” - idézte fel az alpolgármester a történelmi eseményeket. „A rombolás csak részben sikerült - tette hozzá. - Igaz ugyan, hogy ma is látjuk a kishitűség és nyegleség lenyomatát, de 1990 után talpra állt a nemzet. A veszélyek Az alpolgármester arról is beszélt,-hogy mit tanulhat a mai kor embere a kommunista önkény ellen bátorságot mutató hősöktől: „Az ő példájuk ma arra figyelmeztet, hogy a jelen, amelyben élünk, nem kér mást tőlünk, mint a hétköznapok hősiességét. A kommunizmus elleni harc ügye arról is szól, hogy nem szabad mindig a könnyebb utat választani, azt jelenti a mi hétköznapjainkban, hogy senkitől sem kéretik több, mint amit szabad akaratából, közösségi felelősséggel és összefogással meg tud tenni. A hősök legfőképpen azt üzenik, hogy a jövő mindig azoké, akiknek van bátorságuk hinni a nemzet jövőjében és készek ezért cselekedni.” Cs. J. Lendítette a lábát. Remek, mozdulat volt. Előtte csinált egy finom testeseit, majd egy okos lövőcselt, a legnagyobbak sem csinálhatták volna jobban, legalábbis ő így érezte. Nem passzolt, pedig csapattársa ott loholt a balján, de a védő passz- ra számított, így inkább lágyan megtolta a labdát, és lövésre lendítette a lábát, ihletett pillanat volt. Aznap még nem nyertek meccset, most is döntetlenre álltak, ez volt az utolsó esély a győzelemre, ezen a mozdulaton múlott minden, ilyen pillanatról álmodik minden pocakos és kevésbé pocakos hobbifutballista, képzeletében tízezrek figyelik tökéletes akcióját lélegzet-visszafojtva, valójában legfeljebb csak a bordásfalak nézik az erősen verítékszagú tornateremben. Persze mindegy is a helyszín, nem számít, hogy .vb-döntő vagy baráti foci, nem ez a lényeg, hanem a pillanat, tét mindig van. Szóval lendítette lábát, és ellőtte a labdát. A bordásfalak nem hördültek fel a parádés mozdulatsor láttán, csak egy tompa hangot hallott a combja felől. Szúró fájdalmat érzett, pontosan tudta, hogy a fájdalom fokozódik majd, komoly sérülés lesz ez, bicegős hetek következnek. Még a levegőben volt a lába, a labda meg a kapu felé tartott, és arra gondolt, hogy igen, felszedett pár kilót, vagy a párnál többet, nem is tagadhatta ebben az őszinte pillanatban, túlságosan is élvezi az élet kulináris örömeit, ételben és italban egyaránt, vissza kéne fognia magát. A heti egy foci még nem teszi sportemberré, most nem hazudhatott magának, ha többet sportolna, kevesebbet enne-inna, a jelentős súlyfelesleg nem terhelné kifinomult mozgását, kivitelezhetné a mozdulatsort izomsérülés nélkül. Spirituális gondolatok voltak ezek, egy spirituális pillanatban, mert valójában a böjtről elmélkedett ebben a fájdalmas századmásodpercben, míg a lába földet ért, hogy legalább húsvétig képes lesz a lemondásra, ebben biztos volt, nem lesz több sérülés, edződik majd a test, kiegyenesedik a lélek. A labda a kapufán csattant. Megint nem nyertek. JUHÁSZ MÁTYÁS 2 ÚJPESTI NAPLÓ -XI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 2017. március 2.
