Újpesti Napló, 2017 (11. évfolyam, 1-15. szám)

2017-04-12 / 11. szám

Váró* if Sokkal több fejlesztés, I építkezés történt Újpesten 2010 után, mint annak előtte. A lakótelepek nagy közparkjainak megújítása, az egész­ségügyi intézmények, köztük az SZTK felújítása, a Kunhalom utcai rendelő építése, az oktatási, nevelési intézmé­nyek folyamatos felújítása szerintem szembetűnő Újpesten. ff mondjuk nem számíthattunk, amikor az uszodát építettük, akkor január közepén még vidáman lehetett betonozni. ► Kevés olyan város van, ahol ennyire központi helyen van a piac, és ahol ilyen fontos találkozási pont, mint Újpesten. Mit gondol, nehezen fogadnak el az emberek egy ilyen mértékű változást? M.Sz.:Több mint 100 éve van piacunk. Ezalatt az idő alatt nyilván sok változáson ment keresztül. Biztosan az is nagy váltás lehetett az embereknek, amikor 1974-ben megépült a mostani vásárcsarnok, és ahhoz képest, hogy régebben szamárkordéval hordták a Duna-partról az árut a temp­lom melletti szabadtéri piacra, a hetvenes évek közepétől kezdve már nem kellett így csinálni. Szerintem mindenki örült akkor is a nagyon nagy váltásnak. Jó, hogy a piacunk itt van, a belvárosban, elérhető könnyedén mindenkinek, de felújításra, minőségi változásra volt szükség. Nyilván lesz egy átmeneti időszak, amíg megszokják az újpestiek, de az is biztos, hogy egy sokkal jobb minőségű épület várja majd az újpestieket, a megszokott széles körű élelmiszerválasztékkal. ► Kicsit kevesebbet beszélünk róla, hogy az új épületben egy kulturális központ is lesz. Ami azért is előrelépés, mert a város jelenlegi kulturális intézményei nem mondhatóak túl modernnek. M.Sz.: Ez így van. Eleve onnan kell kiindulni, hogy az Ady Endre Művelődési Ház épülete mozinak épült, nem szín­háznak vagy többfunkciós kulturális térnek. Nem felel meg a mai kor igényeinek. Ráadásul csak háromszáznegyvenhat főt képes befogadni, ami egy százezres városnak kétségte­lenül kicsi. A színházi előadásaink rendre telt házzal mentek, mennek. Megérdemel Újpest egy olyan volumenű kulturális intézményt, ahol a közkedvelt színházi-, képzőművészeti-, gyermek-, és egyéb kulturális rendezvények magas szintű, kényelmes és szép környezetben zajlanak. Ahol egy helyen elérhetőek lesznek ezek a rendezvények, a családok pedig együtt szórakozhatnak, a szabadidejüket minőségi, korszerű körülmények között tölthetik el. A számok is magukért beszélnek. Az új épületben, a nagyszínpadi előadások 520 férőhelye­sek lesznek, amelyek zenekari hangversenyeknél 800 főre bővíthetők, illetve egyéb rendezvények alkalmával ösz- szesen 1000 főt képes befogadni az új kulturális központ. Ez nem csak minőségi, hanem mennyiségi változást is hoz majd. Olyan kulturális programokat kell szervezni majd oda, amelyek magas színvonalúak, de nem csak egy szűk réteget érdekelhetnek. ► Az építkezés itt a zajlik a szemünk előtt. Érdeklődnek az újpestiek a munkálatok menetéről? M.Sz.: Múltkor kérdezte tőlem valaki, aki természetesen újpesti, és amúgy teljesen laikus, semmi köze nincs az építkezéshez, hogy mik azok a kis fekete gömbök, amiket beleépítenek az épület szerkezetébe. Ezek egyébként spe­ciális műanyag gömbök a könnyített betonszerkezetben, hogy az ne legyen olyan nehéz, de a lényeg az, hogy érdekli az embereket, kíváncsiak rá, hogy mi történik itt. Ebből is látszik, hogy mindannyiunknak fontos ez a beruházás. És hogy mennyire érzik majd magukénak az emberek az új piacot, az majd csak akkor fog kiderülni, amikor belépnek az új épületbe, és élvezik annak minden előnyét. M 16 ► www.ujpestkartya.hu

Next

/
Thumbnails
Contents