Újpesti Napló, 2017 (11. évfolyam, 1-15. szám)
2017-04-12 / 11. szám
i Füredi Rebeka bronzérmes Eb-n Szófiában ismét a dobogóra állhatott az UTE taekwondósa. Füredi Rebeka az U21-es Európa-bajnok- ságon bronzérmet nyert a 67 kilogrammosok versenyében, s ezzel megismételte tavalyi bravúrját. A korosztályos kontinensviadalon a magyar versenyzők a korábbi két ötödik hely mellé egy harmadikat is begyűjtötték, külön öröm, hogy ez az újpesti lánynak sikerült. Rebeka a görög Evgenia Szárri ellen kezdett és 3-0-val búcsúztatta ellenfelét. Ezután a szerb írisz Jovics Vujakovics következett, akit a görögnél is magabiztosabban, 10-3-ra múlt felül. A nyolc közé jutásért a norvég Julie Eriksenen kellett átverekednie magát, és meg is tette, igaz egy nagyon szoros, kiélezett küzdelem után hirdették ki győzelmét. Az elődöntőben olasz ellenfelétől azonban vereséget szenvedett, és így nem jutott a fináléba. Ezzel együtt Rebeka a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett. Pattog a labda húsvétkor is Kilencedik alkalommal rendezik meg az UTE Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornáját. A magyar csapatokon kívül ezúttal is több európai országból érkeznek utánpótláskorú futballisták. Az immár hagyományos tornára idén Lengyelországból, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Ukrajnából, Dániából és Görögországból érkeznek csapatok. A mérkőzéseket Újpesten, hat füves és műfüves pályán rendezik a húsvéti hétvégén (április 14,15,16). A fiúk öt korcsoportban lépnek pályára, a legidősebb játékos 2002-ben, a legfiatalabbak pedig 2010-ben születtek. A lányok is helyet követeltek maguknak a tornán, három korcsoportban (2000-, 2002- és 2004-ben születettek) mérkőznek egymással.- Idén is arra készülünk, hogy a résztvevők és a kísérők egyaránt jól érezzék magukat nálunk - mondta Trakperger Árpád főszervező. - Már elkészült a program, a vendégeknek kirándulást .és városnézést is szerveztünk. A tornára érkezők megismerhetik Budapestet és környékét, elkísérjük őket fővárosunk legszebb, legérdekesebb helyeire. Reméljük, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is meglepetést okozunk és örömet szerzünk a kis focistáknak. Persze nagyon bízunk abban, hogy a pályáról szintén szép emlékekkel távoznak, de ez igazából már rajtuk múlik. SPORT, Törőcsiket kiengedték az intenzív osztályról Néhány napja rosszul lett Törő- csik András, akit a Honvédkórház intenzív osztályán vizsgáltak meg. Súlyos gyomorpanaszokkal vitték a Honvédkórházba az Újpest korábbi nagyszerű támadóját, de szerencsére már jobban van. H Törőcsik András állapotáról testvére, Éva a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy pár nappal ezelőtt lett rosszul az újpestiek klasszisa, akit már hosszú ideje egy budakeszi szanatóriumban gyógykezelnek.- Nem volt étvágya, egyre súlyosbodó gyomorpanaszokkal küszködött, ezért átszállították a Honvédkórházba, ahol az intenzív osztályon kezdték meg a kivizsgálását - mondta a testvér. -A gyomortükrözés során megállapították, hogy antibiotikum- és vitaminkúrára lesz szükség, komolyabb beavatkozásra szerencsére nem. Jó hír, hogy Törőcsik András már kikerült az intenzívről, és előreláthatólag az ünnepekre vissza is térhet a szanatóriumba. Tornagyőzelem Az UTE U9-es jégkorongcsapata Pozsonyban százszázalékos teljesítménnyel megnyerte az Euro Mini Hockey Ligát. Gratulálunk! A gyerekek edzőjével, Keszthelyi Miklóssal az ÚKTV jövő heti adásában fogunk beszélgetni. Aranyérem Az olaszországi Lignanóban a Judo Junior Európa-kupán szép újpesti siker született. Monori Dániel mindenkit legyőzve, aranyérmes lett. Csatlakoztak Az UTE Kupa csatlakozott a BRISWA projekthez, amely kiváló lehetőség, hogy az emberek, legyenek bármilyen nemzetiségűek, vallásúak vagy korúak, megismerkedjenek egymással, más országok kultúrájával. A BRISWA célja, hogy megpróbálja a labdarúgás különböző szintjein a rasszista cselekedeteket megakadályozni, kezdve mindezt a játékosoknál. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW . U J P EST . H U | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK.COM/UJPEST.KAPOSZTASMEGYER | 13 v