Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-02-11 / 5. szám

SPORT Paralimpikon a Gyurta-csapatban Mint arról korábban beszámoltunk, Gyúrta Dani a MÚSZ-tól kapott támogatás egy részét az UTE utánpótlás-nevelésére fordította, hogy a jövő bajnokait is kinevelhesse a nagy múltú egyesület. Az UTE és a „Gyúrta Team” együttműködésének újabb állomása, hogy a paraúszó, Adámi Zsanett ezután már egy csapatban készül neves bajnokainkkal a riói olimpiára. Zsanet számára a befogadás és elfogadás nagyon fontos szempontok. A kreativitás szá­mára mindennapos dolog, hiszen számtalan olyan hétköznapi problémát kell megoldania egyedül, vagy családja, illetve barátai, gyógy­tornásza segítségével, ami másnak fel sem tűnik.- Már több mint 10 éve úszom verseny­szerűen - nyilatkozta korábban. - Sokszo­ros magyar és nemzetközi bajnok vagyok, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is értem már el szép sikereket. Életemben nagyon fontos szerepet játszik a sport, de persze, nem csak.a medencében szeretnék nagyot alkotni. A sport mellett komoly tervei vannak a jövőt illetően. Például előadásokat tart azok­nak, akik kíváncsiak arra, hogy a kreativitás mennyire fontos a mozgásukban korlátozottak életében. És azoknak is, akiket érdekel, hogy az élettől új esélyt kapva, miként fordult vele a világ, hogyan lett belőle élsportoló,- Most újabb kihívás előtt állok - mondta Zsa­nett. - Azzal, hogy a Gyúrta Team-hez kerülhet­tem, nőttek az esélyeim a jobb eredmények el­éréséhez. Tudom, ehhez sokat kell dolgoznom, de Dani és a többiek edzéseit irányító edzőktől biztosan sok segítséget kapok a jövőben. GERGELY GÁBOR Gyúrta Dániel úgy fogalmazott, számára is példaértékű az az akaraterő és kitartás, amellyel a paralimpikonok rendelkeznek. Őze Jstván klubigazgató emlékeztetett arra, hogy az újpesti önkormányzattal 2010-ben kötött rendkívül haladó szelle­mű megállapodás eredményeként az LITE más szakosztá­lyaiban is foglalkoznak parasportolókkal. Érmekben gazdag hétvége Szombathelyen léptek szőnyegre az UTE birkózói az idei Magyar Nagydíjön, ami egyben a Pólyák Imre Emlékverseny is. A nívós nemzetközi viadalra 25 ország 155 versenyzője nevezett. Öröm­teli hír, hogy az újpesti színekben versenyző, 98 kilós Varga Ádámnak a rendkívül erős, 20 fős mezőnyben sikerült az elő­kelő harmadik helyen végeznie. Az UTE női csapata is megmérettette magát az ausztriai Wolfurtban egy nemzetközi versenyen. Szokás szerint ezúttal sem tértek haza érmek nélkül. Eredmények: Kadét korosztály: 56 kg - Dollák Tamara 1. hely, 70 kg - . . Nagy Bernadett 3. hely Felnőtt korosztály: 58 kg - Vilhelm Viktória 2. hely, 69 kg ­Aszódi Rita 3. hely Magaslaton készülnek Rióra Az UTE válogatott gyaloglói, Madarász Viki és Rácz Sándor Mexikóban készül a riói olimpi­ára. A két atléta nyugodtan edz- het, hiszen már hónapokkal ez­előtt megszerezte az ötkarikás játékokra a kvótát. Ugyan itthon, Magyarországon sem lehet pa­nasz az időjárásra, de a magas­lati edzőtáborozás nálunk például megoldhatatlan.- Nem villámlátogatásra jöttünk Mexikó­ba, hiszen már karácsony óta itt vagyunk, és ha semmi sem jön közbe, egészen március közepéig maradunk - mondta Rácz Sándor. - Mexikói gyalogló barátaink nagyszerű há­zigazdák, mindenben segítenek. Már eltöl- töttünk három hetet 2200 méteren, most már lassan egy hónapja 3000 méteren - ebből egy hét van még’hátra - dolgozunk. A fennmaradó időben a tengerszinten folytat­juk az edzéseket. Viki elmondta, hogy házat béreltek Mexi­kóban, de a kiadások lefaragása érdekében maguk főznek.- Barátainkat természetesen megpróbál­juk bevezetni a magyar konyha rejtelmeibe is. Eddig sikerült lenyűgöznünk őket. A húsos palacsintát, a lecsót és a „hamis” túrógom­bócot nagyon imádták, ezt búzadara hiányá­ban zabbal készítettük nekik. Cserébe ők is próbálnak minket ilyen-olyan csípős étellel meglepni. Hihetetlen módon még a gyü­mölcsről sem hiányozhat a chiliszósz. A chi­livel jól állunk, de hamar be kellett látnunk, hogy erős edzéssel veszélyes kombináció. Vikiék az edzőtáborozás felénél járnak.- Eddig minden biztatóan halad - üzenik haza - Biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen hosszú melegövi és magaslati tábor óriásit dob mindkettőnk riói szereplésén. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HU | TO VÁB BI FOTÓ K: F AC EB 0 O K. H U/U J PE S T . KA P OSZT AS M E G YER 13 FOTÓ: M.O:A.

Next

/
Thumbnails
Contents