Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-11-24 / 36. szám

Széchenyi 225 Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából ország­szerte számos programot szerveztek. Természetesen városunk diákjai sem tétlenkedtek, vetélkedővel és egy nagycenki kirándulással emlé­keztek a legnagyobb magyarra. A programokat Újpest Önkormányzata támogatta. Városunk kulturális bizottságának elnökével, a zsűri egyik tagjával, Németh Edittel és a szervező iskola, az Újpesti Könyves Kál­mán Gimnázium igazgatójával, Szepesváry Lászlóval beszélgettünk.- Hogyan jött a vetélkedő ötlete, hogyan alakult ki a program? Sz.L: Dr. Hollósi Antal, az Újpesti Közműve­lődési Kör ügyvivője vetette fel, hogy jó lenne a Széchenyi emlékév tiszteletére egy középis­kolás vetélkedőt szervezni. Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium humán munkaközössége nagyon örült a feladatnak, és természetesen azonnal elvállalta. A felkészülés, mint ahogy maga a verseny is, nagyon sokrétű volt. Az önkormányzat mellett a Magyar Tudományos Akadémia is támogatta a programot. Rendel­kezésre bocsátották a-várban lévő konferen­ciatermet, így a helyszín is a lehető legszínvo­nalasabb és legautentikusabb volt.- A versenyen, illetve ezen a kétnapos programon mennyire volt elsődleges szempont, hogy a gyerekek számot adjanak a tudá­sukról, és hogy tanuljanak is? N.E.: Rendkívül fontos volt. Sokat köszönhe­tünk a tanulók lelkesedésének. Egyrészt a tu­dásukról adtak számot, másrészt egy nagyon jó programot és egy mintát kaptak a gyerekek. Nagyon jó érzés volt az a közvetlen kapcsolat, ami hamar kialakult a program résztvevői kö­zött. Az ilyen vetélkedők a tudás gyarapítása mellett alkalmasak arra is, hogy ismerkedje­nek, barátságok köttessenek és életre szóló élményt szerezzenek a gyerekek. Újpest Ön- kormányzata ezért is tartja fontosnak az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések támoga­tását. D. V. KIRÁNDULÁS SZÉCHENYI ÚTJÁN Öt iskola indított csapatot a versenyen. A Csokonai, a Károlyi, a Babits és a Benkő gimnázium, valamint az UMSZKI diákjai mérkőztek meg egymással. A Könyves Gimnázium diákjai szervezőként mű­ködtek közre a programokban. Németh Edit önkormányzati képviselő mellett a zsűri elnöke volt Kőrösiné dr. Merkl Hilda egyetemi tanár, az Országos Széchenyi Kör tagja, dr. Hollósi Antal, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivője, az egész vetélkedő szellemi atyja, valamint dr. Sipos Balázs Áron, az ELTE Bölcsészet­tudományi karának tanára, és dr. Molnár Szabolcs alpolgármester.- A zsűri képviseletében, mit gondol, milyen volt a verseny színvonala? Mennyire voltak okosak a diákok? N.E.: Okosak, felkészültek voltak, már azért is, hogy egyáltalán elindultak ezen a versenyen. A feladatok rendkívül gon- dolkodtatóak voltak, Széchenyi emberi oldalát állították középpontba. Nagyon színvonalas volt az egész verseny, a szervezőknek, a felkészítő szaktanárok­nak és a diákoknak is rengeteg munká­juk volt benne. A vetélkedő másnapján a nagycenki kirándulást teljes mértékben Újpest Ön- kormányzata finanszírozta, hogy a gyere­kek minél többet megtudjanak Széchenyi grófról. Ellátogattak a diákok az emlék­múzeumba, amely méltó levezetése volt az előző napi versenynek. A vetélkedőt szoros versenyben a Csokonai gimnázi­um csapata nyerte. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HU’ | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK.COM/UJPEST.KAPOSZTASMiEGYER | 3

Next

/
Thumbnails
Contents