Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-08-24 / 24. szám
1 y WÍŐsNapoK li.MJCUSZWS^ • • • Lecsó és a PUF Ugyan nem a grundról jöttek, hanem Szigetszentmiklósról, de már harminchárom éve ők is Pál Utcai Fiúk. Péntek este lépnek fel a Városnapokon. Az alternatív rockzenekar vezetőjével, énekes-gitárosával, az idén ötvenesztendős Leskovics Gáborral, ’Lecsóval’ beszélgettünk.- Isten éltessen! Koncerttel ünnepelted az ötvenedik születésnapodat? Köszönöm szépen. Igen, de teljesen véletlenül. Pont június 17-re, a szünnapomra esett a szokásos éves koncertünk a Parkban. De ha már így alakult, akkor jól megünnepeltünk engem, (nevet) Meghívtam zenészkollégákat, barátokat, akik elénekeltek egy-egy PUF- számot velem, mintegy emelve az est fényét.- Nem készült a jeles alkalom miatt új Pál Utcai Fiúk-lemez? Hisz 2008-ban volt az utolsó...- Nem sajnos, pedig már a negyvenkilencedik születésnapomkor elhatároztam, hogy mostanra biztosan meglesz. Született is néhány dal, csak nincs idő összehozni egy egész lemezt. De első helyen áll a bakancslistámon.- A sok koncert miatt nincs idő? Ugye játszol a Kiscsillagban is, a Kispál és a Borz búcsúturnéján szintén muzsikáltál.- így van, sok a koncert, ilyenkor nyáron olykor heti öt-hat is. Ha lenne két-bárom hetünk csak erre, akkor simán összehoznánk egy új lemezt, de egyelőre nincs.- Azért is kéne új dalokat írni, mert már unalmas folyton a régieket játszani? Sok zenész érzi így.- Szerencsére én egyáltalán nem unom a dalainkat. Elsősorban előadónak tartom magam, és imádom előadni a régi számainkat is. A jó dalt ugyanis jó játszani, és kihívás minden koncerten újra életre kelteni.- 77 a rendszerváltás időszakának zenekara vagytok. A kilencvenes években nagyon népszerű volt a PUF, aztán visszatértetek a kisebb klubokba, mert - ahogy valamikor fogalmaztál - ennek a zenekarnak inkább ott a helye, nem a nagy sport- csarnokban. Ezt most is így gondolod?- Igen. Ez egy teljesen tudatos döntés volt. Egyre nagyobb helyeken játszottunk, és egyre kevesebb koncertet adtunk. Kifejezetten rosszul éreztem magam ebben. Nekem ez a rock’n’roll-dolog sosem arról szólt, hogy kiállók egy csomó ember elé, és váteszként elmondom az igazságot. Úgyhogy nekem is jobb ez így, és szerintem a zenekarnak is jobban állnak ezek a kisebb helyek. Persze mostanság a fesztiválokon azért játszunk sok néző előtt is. Pont a helyünkön vagyunk.- A Pál Utcai Fiúkban más a szereped, mint a Kiscsillagban?- Teljesen más. A PUF-ban én vagyok a vezető, a Kiscsillagban meg a Lovasi mondja ki a végső szót, ő dönt. Élvezem, hogy nem ugyanakkora a felelősségem, nem ugyanaz a feladatom.-Az Újpest Városnapokon eléggé vegyes közönség lesz, nem csak a rajongóitok mennek majd a koncertetekre. Nehéz műfaj ez? Én kifejezetten élvezem az ilyen koncerteket. Biztosan sokan lesznek olyanok is, akik azt sem tudják, hogy mi ez a zenekar, nem ismerik a dalainkat. Az a feladatunk, hogy meggyőzzük őket, hogy jó zenét játszunk. Szórakoztatni kell az embereket, és ez nagyon izgalmas. Remélem, sikerül. JUHÁSZ MÁTYÁS Újjáépített Piramis *s ■ •(< Augusztus 28-án, vasárnap, az Újpest Városnapok fináléjaként lép fel a Piramis együttes. Ugyan a zenekar összetétele némileg változott, de a legendás dalok minősége ugyanaz maradt. A zenekar régi dobosával, Köves Miklóssal, és új basszusgitárosával, Vörös Gáborral beszélgettünk. Révész Sándor, Som Lajos, Köves Miklós, Závodi János, Gallai Péter. Ez a Piramis együttes klasszikus, legendás felállása, amelyért rajongott a hetvenes-nyolcvanas évek ifjúsága, és a későbbi, ritka koncertjeik is hatalmas sikert arattak. 2009-ben három alapító tag újra összehozta a zenekart, amelyben Révész helyett Nyemcsók János énekel, és Som Lajos helyett Vörös Gábor basszusgitározik, de a dalok ugyanazok maradtak. „A Závodi Janó évekig rágta a fülemet, hogy nem hagyhatjuk elveszni a Piramis-örökséget, játszanunk kell ezeket a dalokat. Beadtam a derekam, és már belátom, igaza volt, mert ezek a nóták elképesztően jól működnek még mindig. Még akkor is jók, ha véletlenül egy kicsit gyengébben játszunk" - meséli Köves Miklós ’Pinyó', de hozzáteszi, nyilván az a legnehezebb, hogy általában a szólistával, a frontemberrel azonosítanak egy zenekart, és olykor még mindig keresik az emberek a Révész Sanyit, de azért lassan, ennyi év után csak megszokják, hogy már ez a felállás. „Az a tapasztalatunk, hogy akik először jönnek a koncertünkre a régi Piramis-rajongók közül, azok az első pár szám alatt kissé kétkedve figyelnek, de aztán elfelejtik a kétségeiket, és rájönnek, hogy a régi számokat ugyanazon a színvonalon hallhatják tőlünk. És a fiatalok is imádják ezeket a dalokat" - mondja Vörös Gábor. Úgy tűnik, a Piramisnál az alapállás az, hogy a mindenkori basszusgitáros intézi a zenekar ügyeit, hiszen régebben Som Lajos volt a zenekar vezetője, míg most Vörös Gáboré ez a pozíció. „Az előző zenekaraimban, az Ossziánban és az Ómenben is én vittem az ügyeket, így adta magát a dolog. Persze itt azért nem könnyű a nagy öregeknek, a példaképeimnek utasításokat adni. Kicsit zavarban vagyok, de azért megoldjukmondja a zenekarvezető, mire Köves halkan megjegyzi, hogy jól van ez így, mert ők, az öregek alkalmatlanok az ilyesmire, és amúgy úgyis közösen döntenek. Pinyónak egyébként különleges dolog lesz a Városnapokon fellépni: „Édesapám tősgyökeres újpesti volt, miatta én is annak vallom magam. Ő vitt először Újpest-meccsre, a Megyeri útra, így gyerekkorom óta a lila-fehéreknek drukkolok. Vagyis hazai pályán fogok muzsikálni Újpesten. Már alig várom, nagy buli lesz.” JUHÁSZ MÁTYÁS ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK': WWW . ÚJPEST , HU | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK . H U/U J PEST . KAPOSZT ASM EG YE R | 5