Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-08-17 / 23. szám

MOZAIK Koncerttel, imával, szentmisével vár a plébánia A Városnapok programsorozatával esik egybe az Egek Királynéja-plébániatemplom éves búcsúja. Augusztus utolsó hétvégéjén egyéni ima lehetőségével, hangversennyel, ünnepi szentmisével és agapéval várják a híveket és vendégeket. Horváth Zoltán plébános, Újpest díszpolgára lapunknak azt mondta, augusztus 26-án pén­teken ismét egyéni imára várják a híveket a sekrestyébe. - A szentségimádás csendes, egyéni imalehetőség napközben 8 és 17 óra között. Másnap, augusztus 27-én szombaton este Jónás könyvéből készült acapella oratóriumot hallgathatják meg a betérők Babits Mihály verse alapján, a Hortus M. Singers énekegyüt­tes előadásában. Helyszín: a plébánia emeleti nagyterme.- A templomi éves búcsú Szűz Mária Ki­rálynő augusztus 22-i ünnepe után, augusz­tus utolsó vasárnapjára esik. Bár független a Városnapok eseménysorozatától, legtöbbször mégis egybeesik vele. Délelőtt tíz órától ün­nepi szentmise lesz, utána pedig agapéval várunk mindenkit a plébániakertben - teszi hozzá Horváth Zeltán. A szentmise nem csak az alkalom miatt különleges: Forrai Tamás, a jezsuiták magyar- országi rendtartományának tartományfőnöke mutatja be, és két felnőtt férfi részesül a ke- resztség, elsőáldozás, bérmálás szentségé­ben. Bemutatkozik Cseh Zoltán, a templom új káplánja is. MOA Mondjuk, Trokán Soha nem fogjuk megtudni, hogy ki voit POGÁ­CSA - 62-ben vagy 63 nyarán - Siófokon és miért nem állt be a sorba a büfénél, miközben én a Puch-sátorban vártalak hason fekve. Betöltöttük á hetvenet. Mindenki az osztály­ból, aki él. Régi idők voltak, szép idők voltak és már Te is beálltál a sorba, mármint a 70-esek sorába! Erre az alkalomra írtam egy múltidéző köszöntőt. Mindannyiunknak! Isten éltessen bennünket és legyünk boldogok, amíg nem jár le a szavatosságunk. És tartsunk egy Hetven- kedő E-sek találkozót! Nyaranta csajoztunk. A cseh nőkkel például, akiknek egyikétől te érdeklődtél is nemzetközi nyelven, hogy „Tü szportolsz valamit?” A csaj erre beszélt valami gimnasztikáról, de ben­nünket az már nem érdekelt, néztünk más, újabb „felhozatal” után! De legjobban akkor néztünk ki, amikor egy lehűléses éjszakán, szinte tudatlanul fejünkre húztuk az alsógatyánkat. Reggel percekig egy­máson röhögtünk! A16 éves szülinapomra hoztál egy üveg há­romcsillagos Brandyt, az volt akkor a menő, és azzal nagykorúvá is tettél bennünket. De hát hol volt akkor még a Te későbbi fénykorod, hiszen a színművészet iránt von­zalom akkor még csírájában sem mozdult meg Benned. Egyetlen iskolai szavalóver­senyre mentél el, nagy unszolásunkra (szép hang, magasság, jó megjelenés). Később aztán annál inkább színházas lettél. A Bel­városi Ifjúsági Színpad megnyitotta előtted a kaput és Te haladtál is szép egyenletesen előre. Először Kecskemét (Achilleusz, ha jól emlékszem), aztán Debrecen és tovább. De a mai napig mindenkinek mondjuk, hogy nekünk osztálytársunk volt a Trokán Péter! Ennek az értéke különösen a Szomszédok Jánosa idején szökött fel, mert akkor kezdtél országosan ismert, országos hírű lenni. Apropó! Nagyon büszke vagyok arra, hogy szegről-végről a keresztapád is lettem. Mert amikor bekerültél a Nemzeti Stúdióba (egy harcos a Mózesban, Józsué csapatából), mondták, hogy vegyél fel valamilyen nevet színészileg. Akkor eljöttél hozzánk, és kérdez­ted a véleményem. Hát egy csomó T-betűs eszünkbe jutott (Tordasi, Tárkányi stb.), de akkor én azt találtam mondani Neked, hogy legyél mondjuk TROKÁN! Igazat adtál, én örültem, és így is maradt. Elvégre Lugyó Pé­terként legfeljebb valami Hrabal-vígjátékban vállalhattál volna szerepet. Mára már hárman vagytok Trokánok, a két drága lányoddal, akik, ha egyszer majd csi­nálnának egy zenés számot maguknak valami revübe, az lehetne a címe, hogy TROKÁN- KÁN. A siker jönni fog magától! Attól kezdve sorra voltál jobbnál jobb a színpadon, később filmekben is, mi E-sek, meg dicsekedtünk is Veled rendesen! Látod, elmúltak az évtizedek, lényegében eltelt az életünk aktívabb fele, de megvagyunk hála istennek! Azt nem tudjuk, hogy az egyszeri POGÁCSA miért nem állt be a sorba - több, mint 50 éve - de ettől el leszünk valahogy! Legyél sokáig szerető és szerethető! Menni fog! Találkozzunk ősszel a hetvenkedő E-sek va­csoráján! RÉTI JÁNOS 10 | ÚJPESTI NAPLÓ - X. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM, 2016. augusztus í 7

Next

/
Thumbnails
Contents